Vívás: Szász-Kovács Emese is a budapesti GP főtábláján

Vágólapra másolva!
2017.03.25. 17:00
Két magyar párbajtőröző léphet pástra vasárnap a nők versenyének 64-es főtábláján a budapesti WestEnd Grand Prix-n.

A 198 fős mezőnyből a világranglistás helyezése alapján kiemelt 16 vívónak – köztük a riói olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesének – szombaton nem kellett pástra lépnie. A többiek a selejtezőből harcolhatták ki a legjobb 64 közötti szereplés lehetőségét. A csoportszakasz után 16 párbajtőröző csatlakozott a kiemeltekhez, további 32 hely egyenes kieséses asszók után töltődött fel. A magyarok közül innen csak Mihály Kata került a főtáblára, mégpedig úgy, hogy Várnai Vivient 15:10-re győzte le a hiányos 128-as selejtezős tábla utolsó fordulójában.

A férfiak pénteki selejtezőjéből hat magyar párbajtőröző – Somfai Péter, Nagy Dávid, Bányai Zsombor, Peterdi András, Berta Dániel és Siklósi Gergely – biztosította helyét a főtáblán. Némi meglepetésre a riói bronzérmes csapat oszlopos tagja, Rédli András nem jutott főtáblára. Az olimpiai 3. kvartett másik két tagja, Imre Géza és Boczkó Gábor civilben tevékenykedett a helyszínen.

A legjobb 64 asszóit vasárnap bonyolítják le 8.30-as, illetve 10 órás kezdettel. A döntős programra – a négy-négy legtovább versenyben maradó vívó részvételével – 19 órától kerül sor.

A férfiak versenyét a legendás edző, Vass Imre, míg a nőkét az első magyar párbajtőröző világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány Sákovics József emlékére rendezik meg a MOM Sportban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik