Vívás: negyedik a kardcsapat a varsói vk-versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.26. 17:50
A negyedik helyen végzett a magyar férfi kardválogatott a lengyelországi világkupaversenyen, Varsóban.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Szatmári András, Decsi Tamás összeállítású csapat a legjobb 16 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol a fehéroroszokat nagy fölénnyel, 45:21-re verte. A negyeddöntőben az amerikaiakkal találkozott és továbbra is magabiztos vívással, simán, 45:35-re nyert.

A fináléba az előzőleg az oroszokat verő románokon keresztül vezetett volna az út, de szoros összecsapáson az ellenfél nyert 45:44-re. A hazai szövetség beszámolója szerint az elején jelentős hátrányba kerültek a magyarok, a második körben kicsit felzárkóztak, a harmadikban pedig fordítani is tudtak. Szilágyi minimális előnnyel állhatott fel az utolsó asszóra Tiberiu Dolniceanuval szemben, de 6:4-re kikapott.

A bronzéremért a Londonban ötkarikás aranyérmes dél-koreaiakkal kellett vívni, akik jó hajrával jelentős hátrányt dolgoztak le, majd fordítottak, és 45:43-ra győztek.

A szombaton véget ért egyéni versenyben a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi ezüst-, Gémesi pedig bronzérmet nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik