Vívás: félnek az ebolától, törölték a szenegáli versenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 14:21
Elővigyázatosságból törölte a versenynaptárból a szenegáli férfi kardvilágkupát a Nemzetközi Vívószövetség (FIE).

Az egyéni és csapatviadalra november első hétvégéjén került volna sor Dakarban, de a FIE úgy döntött, hogy az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány miatt ezt a fordulót nem rendezik meg.

A magyar sportági szövetség (MVSZ) tájékoztatása szerint a férfi kardozóknál be volt tervezve a szenegáli verseny, s a változtatás nyomán helyette egy hazai válogatót rendeznek.

Szetey András, a válogatott menedzsere az MTI-nek azt mondta, „a fiúk megnyugvással vették tudomásul, hogy nem kell a térségbe utazniuk”.

Hozzátette, egyfelől rossz, hogy elmarad egy verseny, másfelől a jelen helyzetben nem szívesen mentek volna Dakarba a magyar kardozók.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik