Vívás: szeptembertől lehet versenyeket rendezni?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.01. 14:39
Várhatóan szeptembertől rendezhetnek ismét vívóversenyeket a magyar szövetség (MVSZ) főtitkára szerint.    

Tamás Henriette az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: nehéz volt egyik napról a másikra változtatniuk a feltételeken és a munkakörülményeken, ám a fegyelmezettségnek és az együttműködésnek köszönhetően mindenki betartotta a szabályokat, úgyhogy a sportág egyelőre „járványmentes övezet”,és bíznak benne, hogy ez így is marad. Mint mondta, az elmúlt hetekben a vívók otthonukban, edzői irányítás mellett dolgoztak, a szakemberek pedig a fizikai és pszichológiai segítségnyújtást végezték online. Hangsúlyozta: az átmeneti időszakban is fontos volt, hogy változatlanul tudják fizetni a szakembereket, a munkát pedig új költségvetéssel fogják folytatni.

A pénteken megjelent kormányrendelet hétfőtől az ország egész területén engedélyezte sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását. A főtitkár hangsúlyozta: noha ennek hatására óriási a lelkesedés bennük, hogy újra sportolhatnak, vívhatnak, Csampa Zsolttal, az MVSZ elnökével közösen egyúttal óvatosságra is intenek mindenkit.

„Úgy vagyunk vele, hogy ha már eddig mi megúsztuk ezt a helyzetet, akkor próbáljunk meg egy lassú, fokozatos, lépcsőzetes módon visszavezetni mindenkit a vívás életébe”– fogalmazott.

Az MVSZ egy hete közölte: ha a világjárvány hatására kialakult körülmények engedik, május közepétől lehet tervezni a hazai vívóélet újraindulását, amely március 8-át követően teljesen leállt. Ekkor ért véget a zárt kapuk mögött rendezett Westend férfi és női párbajtőr Grand Prix Budapesten, amelyet követően a kínai és dél-koreai vívóválogatott három-három tagjánál diagnosztizálták a vírusfertőzést.

Tamás Henriette hangsúlyozta, változatlanul a központi edzések május közepi újrakezdését preferálják, és erről egyeztetnek a szakemberekkel, edzőkkel is. Elárulta: a viadalok újbóli rendezése előtt meg kell várniuk a nemzetközi szövetség versenynaptárát.

„Az előzetes tájékoztatások szerint szeptemberi szezonkezdés látszik most, ha a világ meg tudja teremteni valamennyi országnak, valamennyi vívónak ugyanazokat az esélyeket a versenyzésre.”

Rámutatott: a vívásban alapvetően is szeptemberben indul az idény, és ezúttal is így lehet, csupán egy sajátos versenynaptárral. Az eddigi sűrű kalendáriumnál is zsúfoltabbra számít.

„Nem tudom, honnan fogunk még újabb hétvégéket teremteni a versenyekhez, de valahogy megoldjuk.”

A nemzetközi szövetség az olimpiai kvalifikáció utolsó hétvégéjét mindenképp szeretné pótolni, szerinte ezt még az idén meg kell tenni úgy, hogy előtte meg kell rendezni a hosszú leállás miatt szükséges felhozó viadalokat. A magyar férfi kard- és a női tőrcsapat már megszerezte az ötkarikás kvótát. A férfi párbajtőr- és a női kardcsapat sorsa az utolsó állomáson dől el, míg férfi tőrben és női párbajtőrben csak egyetlen egyéni kvóta kiharcolására van esély.

A főtitkár elmondta, a nemzetközi versenynaptárhoz igazítva alakítják majd ki a legfontosabb, „feltétlenül szükséges” hazai megmérettetésekkel, azaz a korosztályos országos bajnokságokkal, valamint azokkal a viadalokkal, amelyek a magyar versenyrendszerben pontszerző, „és hatással van a versenyzőink életére”.

A magyar viadalokat súlyozva kategóriákba sorolják, hogy el tudják dönteni, szükség esetén ezek közül melyek megrendezésétől tekinthetnek el.

„Amire azt tudjuk mondani, nem fáj, hogyha most elmarad. Illetve természetesen semmi sem fáj, ha az egészségről van szó, amit el kell hagyni, azt el fogjuk mi is törölni”– fogalmazott Tamás Henriette.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik