Vitorlázás: két vb-t és három Eb-t rendez jövőre Balatonfüred

MTI MTIMTI MTI
2012.05.10. 16:13
Címkék
Két vitorlás világbajnokságot és három Európa-bajnokságot rendez jövőre Balatonfüred – hangzott el a Vadnai Benjamin köszöntésére rendezett ünnepségen csütörtökön.

Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere a polgármesteri hivatalban köszöntötte a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) 16 éves versenyzőjét, aki a korosztályos Laser 4.7 világbajnokságon Buenos Airesben aranyérmet nyert.

A polgármester kiemelte: Balatonfüred önkormányzata nemcsak ebben az évben, hanem több éven át támogatja Vadnai versenyzését. Bóka István egy kupát, valamint egy Balatonról szóló képeskönyvet nyújtott át az ifjú sportolónak. Az MTI kérdésére azt válaszolta: idén 500-600 ezer forintot biztosítanak a vitorlázónak, a következő évekről még nem tudott nyilatkozni.

Böröcz István, a BYC ügyvezető igazgatója is méltatta Vadnai Benjamin eredményeit, majd bejelentette: 2013-ban a világ egyik legnagyobb vitorlásversenyét Balatonfüreden rendezik meg. Július 6–13. között a korosztályos Laser 4.7 hajóosztály Európa- és világbajnokságát, július 14–21. között a női Laser Radial U21-es Európa-bajnokságát, valamint a Laser Standard U21-es Európa- és világbajnokságot. A versenyek zárónapja vasárnap, a rá következő szerdán az ifjúság a Kékpántlika versenyen mérheti össze tudását, csütörtökön pedig a vitorlázók legnagyobb versenye, a Kékszalag rajtol el Balatonfüreden. A nemzetközi versenyekre ezer versenyzőt várnak Balatonfüredre.

„Óriási érdem, lehetőség ez Magyarországnak, hiszen hazánk még soha nem rendezett ilyen nagyságrendű és hosszúságú versenyt″ – tette hozzá Böröcz István.

Legfrissebb hírek

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
39 perce

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
40 perce

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
59 perce

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
1 órája

Vb 2026: Jayden Nelson bekerült a kanadai keretbe

Foci vb 2026
1 órája

Íme, a mieink kezdője: Markgráf Ákos személyében újabb újonc mutatkozik be

Magyar válogatott
1 órája

Strandröplabda Eb: jövőre Gstaad lesz a házigazda

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik