Vitorlázás: július 2-án rajtol a Kékszalag a Balatonon

Vágólapra másolva!
2015.06.11. 08:37
null
Július elején megtelik a Balaton vitorlásokkal
Július 2-án csütörtökön 9 órakor rajtol a hagyományos Kékszalag-vitorlásverseny mezőnye a Balatonfüred előtti vízterületről, hogy teljesítse Európa legnépesebb és leghosszabb tókerülő regattájának távját. A szervezők mintegy hatszáz hajót várnak, ami azt jelenti, hogy nagyjából háromezer vitorlázó teljesíti majd az erőpróbát, köztük amatőr és profi csapatok egyaránt.

A Kékszalag Árkád Nagydíj rajtjára Balatonfüred és Zamárdi közötti mintegy hét kilométeres rajtvonalon sorakoznak fel a résztvevők. A nagyjából 155 kilométeres Balatonfüred–Balatonkenese–Keszthely–Balatonfüred távot 48 óra alatt kell teljesíteni.

A jelenlegi abszolút időrekordot a Fifty-fifty nevű kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette távot.

A verseny előtti hétvége szombatján kerül sor a „bemelegítő” regattának is tekinthető Fehérszalag versenyre, amelyet a legesélyesebb csapatok hajóik beállítására, sebességük felmérésére használnak. A Fehérszalagon külön versenyt futnak a Balaton legpatinásabb, klasszikus vitorlásai: köztük a több mint ötven éven át a tókerülés időrekordját tartó Nemere II., a Balaton legidősebb, több mint százéves hajója, a Kishamis és a legtöbb Kékszalagot nyerő Tramontana.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik