Vitorlázás: Fa Nándor új társsal készül a földkerülésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 17:07
Új társsal, az új-zélandi Conrad Colmannal készül a december 31-én rajtoló Barcelona World Race páros földkerülő vitorlásversenyre Fa Nándor. A Spirit of Hungary várhatóan pénteken hajózik ki Triesztből.

A május-júniusi New York-i út után számtalan kisebb javítást kellett elvégezni a 60 lábas vitorláson, amelyet két napja tettek vízre az Adrián.

„Olyan munkákat is meg kellett csinálni, amelyeket nem láttunk előre, másrészt, ha már a műhelyben volt a vitorlás, praktikusnak tűnt néhány dolgon változtatni. Így jobb lett a hajó, könnyebb vele bizonyos műveleteket elvégezni" – nyilatkozott Triesztből Fa Nándor az MTI-nek.

Hozzátette: most már „csak rendcsinálás" zajlik, s pénteken vagy szombaton elindulhatnak Barcelona felé.

„December 11-ig kell odaérnünk, ez a határidő, utána számos olyan rendezvény lesz a helyszínen, amelyeken tanácsos részt venni" – mondta Fa Nándor, akinek társa az olimpikon Goszleth Marcell helyett Conrad Colman lesz.

„Marcell az idő rövidsége miatt úgy gondolta, hogy átadja a helyét egy tapasztaltabb hajósnak. Ez nagyon nemes gesztus volt tőle, emellett továbbra is segít nekünk, velünk dolgozik. Colman 2012-ben megnyerte a Formula–40-es földkerülő versenyt, azóta 60 lábas hajókkal foglalkozik. Még csak egy hete dolgozunk együtt, de olyan, mintha tíz éve ismernénk egymást" – fogalmazott a magyar vitorlázó.

Fa Nándor – aki már háromszor vitorlázta körül a Földet – március 23-án, Székesfehérváron mutatta be 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlását, amellyel a hajóosztály világbajnoki sorozatában indul.

Az adriai behajózás után május 16-án vágott neki olimpikon társával Gibraltárból az Atlanti-óceán átszelésének, amely 15 napig tartott, így egy nappal a New York–Barcelona verseny rajtja előtt érkeztek meg az amerikai kikötőbe, s a hajó kisebb sérülései miatt lemondták a részvételt.

Fa Nándor később több, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne indulni, a végső cél pedig a 2016-17-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny lesz az új hajóval.

A legkeményebb vitorlázóviadal 1992–93-as kiírásában a magyar hajós – legjobb nem franciaként – az ötödik helyen ért célba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik