Vitorlázás: Fa Nándor a földkerülés előtt Balaton-kerülést rendez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 11:23
A november 6-án rajtoló Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny előtt ezen a hétvégén Fa Nándor ismét megrendezi a Mol-TBS Nagydíj Balaton-kerülő viadalt.

A megmérettetést 2001-ben hívta életre Fa Nándor, a feladat: szólóban, egy 8 méteres hajóval a leggyorsabban körbevitorlázni a Balatont.

„Tovább bővült a flotta, új hajók épültek. Büszke vagyok rá, hogy az eredeti szándékom, miszerint provokálom a hazai hajósokat az innovációra, megvalósult” – nyilatkozott szerdán az MTI-nek Fa Nándor.

Hozzátette: húsz körül lesz az indulók száma, de a mostani mezőny alapvetően különbözik a kezdetiektől.

„Akkor az éppen rendelkezésre álló balatoni hajókkal, inkább kíváncsiságból indultak a versenyzők. Most a résztvevő vitorlások több mint fele erre a megmérettetésre épült, a többi is minőségi hajó, így az átlag biztosan magasabb szinten teljesít" – mondta Fa Nándor, jelezve, a következő évek nemcsak a hajók fejlesztéséről fognak szólni, hanem az indulók felkészüléséről is.

„Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a hajók most előrébb tartanak, mint a vitorlázók. De ez kedvező, van mire építeni” – fogalmazott.

Fa Nándor maga ezúttal csak rendezőként lesz jelen a Mol-TBS Nagydíjon:

„Azért nem indulok, mert érzékben, kézben, mindenben teljesen átálltam a nagyhajóra, az óceáni vitorlázásra. Most vissza kellene szokni a kis méretekre, ami megzavarná a Vendée Globe-felkészülést. De jövőre visszatérek.”

A Balaton-kerülő viadal mezőnye pénteken 10 órakor rajtol Balatonfüredről. A versenycsúcsot Varga Lajos tartja 13 óra 34 perccel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik