Visszatér-e a trónra Ronnie O’Sullivan?

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2015.04.17. 16:34
null
Ronnie O'Sullivan utolérheti Steve Davist és Ray Reardont (Fotó: sunnation.co.uk)
Megtörik-e a Crucible-átok? Legutóbb 2011-ben nyílt erre lehetőség, akkor az ausztrál Neil Robertson védhette volna meg első világbajnoki címét a színházban, amelyben 1977 óta rendezik meg a sznúkervilág legrangosabb eseményét. Robertson akkor rögtön az első körben búcsúzott, az angol Judd Trump győzte le. Ezúttal az angol Mark Selbyre vár a feladat, hogy véget vessen a mintegy négy évtizede tartó szériának.

A csütörtökön megtartott sorsolás alapján Selby a norvég Kurt Maflin ellen kezd, és ha a papírforma igazolódik, a skót Stephen Maguire, majd az angol Shaun Murphy vár rá a továbbiakban.

A 2014-es vb-döntő utolsó szakasza

Sokak kedvence, a világranglista második helyén álló angol Ronnie O’Sullivan a gyilkos alsó ágra került. Bár az angol Craig Steadman aligha okozhat gondot a kedden kezdődő csatában, utána elképzelhető, hogy sorozatban kell megvernie a korábbi világbajnokokat, hogy elérje a döntőt (a walesi Mark Williams, a skót Graeme Dott és a szintén skót John Higgins állhatja útját.). És akkor még nem beszéltünk olyan klasszisokról, mint a kínai Ting Csün-huj vagy Judd Trump, akik jó eséllyel pályáznak a végső győzelemre.

Ha az ötszörös világbajnok O’Sullivan megnyeri a hatodik címét is, olyan nagyságokat ér utol az örökranglistán, mint az angol Steve Davis vagy a walesi Ray Reardon. A kieséses rendszerű vb-k, vagyis az 1969 óta számított modern korszak legeredményesebbje a már visszavonult skót Stephen Hendry a maga hét elsőségével.

Hány másodperc alatt takarít le egy asztalt Ronnie O’Sullivan? Tíz különleges sznúkerrekord

A szerdán véget érő selejtezőben olyan korábbi klasszisok búcsúztak, mint az angol Steve Davis és Peter Ebdon, az ír Ken Doherty, illetve a szintén angol Jimmy White. Először állhat asztalhoz a Crucible-ben a világbajnokságok történetében Craig Steadman, a skót Anthony McGill, az angol Stuart Carrington és Kurt Maflin.

Bár a díjalap a tavalyihoz képest 1 millió 214 ezer fontról 1 millió 364 ezer fontra nőtt, a győztesnek járó összeg maradt 300 ezer font (csak összehasonlításként: ez az összeg megfelel a Manchester United labdarúgója, Wayne Rooney heti fizetésének). A legmagasabb brékért 10 ezer font jár, a 147-es maximum pontsorozatot nem jutalmazzák külön.

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
A 16 közé jutásért – párosítás ágrajz szerint

Mark Selby (angol, 1.)–Kurt Maflin (norvég)
Stephen Maguire (skót, 16.)–Anthony McGill (skót)
Joe Perry (angol, 9.)–Csang An-ta (kínai)
Shaun Murphy (angol, 8.)–Robin Hull (finn)
Barry Hawkins (angol, 5.)–Matthew Selt (angol)
Mark Allen (északír, 12.)–Ryan Day (walesi)
Ali Carter (angol, 13.)–Alan McManus (skót)
Neil Robertson (ausztrál, 4.)–Jamie Jones (walesi)
Ting Csün-huj (kínai, 3.)–Mark Davis (angol)
John Higgins (skót, 14.)–Robert Milkins (angol)
Marco Fu (hongkongi, 11.)–Jimmy Robertson (angol)
Judd Trump (angol 6.)–Stuart Carrington (angol)
Ricky Walden (angol, 7.)–Graeme Dott (skót)
Stuart Bingham (angol, 10.)–Robbie Williams (angol)
Mark Williams (angol, 15.)–Matthew Stevens (walesi)
Ronnie O’Sullivan (angol, 2.)–Craig Steadman (angol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik