Világjátékok: megvan a negyedik magyar aranyérem

Vágólapra másolva!
2017.07.23. 21:29
null
Tóth Ferenc (középen) maga mögé utasította a világ legjobb vitorlázó műrepülőit (Fotó: Vörös Nándor)
Tóth Ferenc szerezte csapatunk negyedik aranyérmét a wroclawi világjátékokon, a vitorlázó műrepülésben elért vasárnapi elsőség után már tizenegy érem a magyar mérleg.

 

A civilben utasszállító repülőgépet vezető pilóta esélyesként érkezett Wroclawba, ahol magabiztos versenyzéssel utasította maga mögé a világ legjobb vitorlázó műrepülőit. Tóth Ferenc összesen hatszor nyert világbajnoki címet és ugyanennyi Eb-arannyal büszkélkedhet, most pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta Lengyelországban.

„Nagyon kemény viadal volt, próbára tett rendesen, ráadásul egy előre jelzett vihar miatt az egyik versenyprogramot előrehozták, de minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna, bár hozzáteszem: tényleg életem legnehezebb világversenye volt” – mondta lapunknak Tóth Ferenc. A másik magyar induló, Szilágyi János az ötödik helyen végzett.

A vitorlázó műrepülésben megrendezett versenyek egy kötelező programból, és több ismeretlen kötelező gyakorlatból állnak. Előbbiben a kiírás szerinti kötelező elemeken kívül a pilóta is beletesz saját figurát, míg az ismeretlen kötelező program esetében a verseny előtt adják közre a figurák listáját, amelyeket aztán a levegőben be kell mutatni.

A szumósoknak nem jött össze a jó eredmény, az open kategóriában a biztató kezdés ellenére Forgó Fruzsina, Sárkány Vivien és Makai Erika is kiesett a folytatásban. Az íjász Buzás Károly is megkezdte szereplését Wroclawban, sportolónk az olimpiai kategóriában a 11. helyről várja a hétfői folytatást.

sarkany629
sarkany629

 

A Nemzetközi Fair Play Bizottság magyar elnöke, Kamuti Jenő is szerephez jutott, a szervezet ugyanis éppen a lengyel városban tüntette ki a Karate Világszövetség (WKF) elnökét, Antonio Espinóst. Kamuti elmondta, a díj a sportvezető tevékenységének elismerése, amelyet látva kijelenthető, hogy jó úton halad a sportág. Az ünnepségen ott volt Mészáros János, a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) elnöke, és Bóné Zoltán, az NVESZ főtitkára is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik