Világjátékok: a búvárúszó Székely Lilla aranyérmes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.28. 09:28
null
Székely Lilla utolsó versenyén felért a csúcsra (Fotó: MOB)
Székely Lilla felért a csúcsra! A magyar búvárúszó aranyérmet nyert Caliban, a 100 méteres női felszíni uszonyos kategóriában. A kolumbiai világjátékok második napja után így egy arannyal és egy ezüstéremmel büszkélkedhet a magyar csapat. Székely Lilla úgy utazott ki a játékokra, hogy ez lesz az utolsó versenye. A klasszis 2005-ben és 2009-ben is ott volt a nem olimpiai sportágak világversenyén. A világjátékokon akarta befejezni…
„Fantasztikus, és még számomra is hihetetlen az egész. Ez volt az utolsó versenyem, azt hiszem, hogy a csúcson hagyom abban a versenysportot. Sokszor bosszankodtam az elmúlt években, hogy nem sikerült kihoznom azt az eredményt magamból, amire képes vagyok. Külön köszönet dr. Lénárt Ágota sportpszichológusnak, aki sokat segített a felkészülésben” – nyilatkozta az újdonsült világjátékok-győztes.

Székely és edzője, Juhos Gergely, a magyar csapatot megelőzve elsőként érkezett ki Caliba, így több napot már a helyszínen edzett. A magyar Európa-bajnok a világjátékok előtt úgy nyilatkozott, hogy igyekszik a legjobb idejét megúszni, és ha minden jól megy, akkor meglehet a dobogó. Nos, meglett: tiszteletére eljátszották a magyar himnuszt. Kanyó Dénes érem nélkül fejezte be a világjátékokat, miután a 400 után a 200 méteres felszíni úszást is negyedikként zárta.

Vass Dóra buzogánnyal a 13. helyen végzett. A mezőny egyetlen magyar ritmikus gimnasztikázója egyik legproblémásabb versenyén van túl. „Sok nehézség volt az rg-vel ezen a világjátékokon. A csarnok alkalmatlansága miatt a szalaggyakorlatainkat be sem mutathattuk. Jó, hogy vége, készülök a világbajnokságra” – mondta Vass Dóra.

Az uszonyosok és az rg-sek után a szumósok számára is befejeződtek a versenyek. A súlycsoportjában ezüstérmet szerző Kalmár István sérülése miatt nem indult az open kategóriában. A nőknél Makai Erika akárcsak a nehézsúlyban, a nyílt mezőnyben is az előkelő ötödik helyen végzett, míg Forgó Fruzsina (65 kg) és Kálló Gyöngyi (nehézsúly) az első körben befejezte a küzdelmeket.

VILÁGJÁTÉKOK
NŐI FELSZÍNI USZONYOS ÚSZÁS

1. Székely Lilla (Magyarország)
2. Margarita Artjusenko (Ukrajna)
3. Grace Castillo Fernández (Kolumbia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik