Videó: egy szabadmászó sokkolta a londoni járókelőket

Vágólapra másolva!
2019.07.08. 19:59
A felvételek szerint mindenfajta biztonsági felszerelés nélkül kapaszkodott fel egy férfi hétfő hajnalban London legmagasabb épületére, a csupa üveg The Shard felhőkarcolóra.

A rendőrséget helyi idő szerint reggel 5 óra 15 perckor hívták ki a brit főváros Southwark kerületében magasodó épülethez – írja a BBC hírportálja.BBC hírportálja.

A Twitterre nem sokkal később felkerült videofelvételen egy férfi látható, amint a 309 méter magas felhőkarcoló oldalán kapaszkodik, látszólag kötelek és tapadókorongok nélkül.

A mutatvány után a férfi bemászott az épületbe, ahol a rendőrök beszéltek vele, de nem tartóztatták le.

Az éles kontúrjai miatt The Shard (üvegszilánk) névre keresztelt épület üzemeltetőjének szóvivője elmondta, szerencsére senki nem sérült meg a veszélyes mutatvány során és együttműködnek a hatóságokkal az eset kivizsgálásában.

A felhasználók a közösségi médiában adtak hangot véleményüknek a hajnali attrakcióval kapcsolatban. Sokakat megdöbbentet, hogy valakinek hétfő kora reggel van energiája megmászni egy felhőkarcolót.

Az épület csúcsára két éve kapaszkodott fel a CassOnline nevű londoni mászó, aki YouTube-csatornáján közvetítette is a mutatványt.

2013-ban a Greenpeace aktivistái az északi-sarkköri olajfúrás elleni tiltakozásul mászták meg a tornyot.

Sky News on Twitter

A free climber has been filmed scaling The Shard - London's tallest building - apparently without any safety equipment A Met Police spokesman confirmed officers managed to get him inside, where he was spoken to but not arrested Read more here: https://t.co/q356bMNmAm https://t.co/JMcd7zuQiU



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik