Vendée Globe: 78 nap után célba ért a harmadik helyezett

Vágólapra másolva!
2017.01.23. 21:10
A francia Jérémie Beyou ért be harmadikként a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen hétfő este.

A 40 esztendős hajós 78 nap 6 óra 38 perc alatt teljesítette a távot, ezzel a verseny történetének negyedik olyan célba érője lett, aki kevesebb mint nyolcvan nap alatt kerülte meg a Földet.

Az idei versenyen Armel Le Cléach rekordidővel nyert: az új csúcs 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperc. Mögötte a brit Alex Thompson végzett másodikként 74 nap 19 óra és 35 perces idővel.

A magyar Fa Nándor – akinek megérkezésére a becslések szerint február 3. és 5. között lehet számítani – az elméleti versenytáv 85 százalékát teljesítette, és továbbra is a nyolcadik helyen vitorlázik a hazai építésű és fejlesztésű Spirit of Hungaryvel, 3495 tengeri mérföldre a céltól.

A mezőnyt eredetileg 29 hajó alkotta, de már csak 18 van versenyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik