Utánpótlás: a SIOSZ a Sportiskolai program lebonyolítója

Vágólapra másolva!
2018.10.19. 16:56
A sportállamtitkárság együttműködést kötött a Sportiskolák Országos Szövetségével (SIOSZ), ennek értelmében a 2018–2019-es tanévtől a SIOSZ a hivatalos lebonyolítója a Sportiskolai programnak – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Nyíregyházán a Bujtosi Uszoda pénteki alapkőletételén.

A sportvezető hangsúlyozta, a hazai utánpótlás-nevelés célja változatlanul az, hogy a tehetséges gyermekek számára – az ország bármely pontján – biztosítva legyen a versenysport, a színvonalas edzés, s azok feltételei.

„Azért dolgozunk, hogy utánpótlás sportolóink minél fiatalabb korban szakképzett edzőkkel, jól felszerelt létesítményekben edzhessenek, olyan szakmai lehetőségekhez jutva, amelyek elősegítik tehetségük kibontakoztatását" – mondta Szabó Tünde, aki szerint ezt a célt hatékonyan szolgálja az az átfogó utánpótlás-nevelési stratégia, melyben hatévestől egészen 23 éves korig anyagilag és szakmailag is támogatja a kormány a gyermekek, fiatalok sportpályafutását.

Megjegyezte, hogy ennek első eleme a Sportiskolai program, mely szerinte stabil alapja a hazai utánpótlás-struktúrának, s annak működtetése a sporttörvény tavaly hatályba lépett módosításával, a sportért felelős államtitkárság hatáskörébe került.

„Ezzel egyidejűleg megvizsgáltuk a program közel tízéves működését és a gyakorlati tapasztalatok alapján megállapítottuk, hogy szükséges a rendszer újragondolása, illetve átalakítása" – jelentette ki Szabó Tünde, akinek indoklása szerint a „fejkvóta" alapú pénzügyi támogatási rendszer nem követte az elmúlt évek változásait a sport területén, kevésbé volt ösztönző jellegű. Az új finanszírozási struktúra, a sportiskolai támogatások hatékonyabban szolgálják a program célkitűzéseit, a sportszakmai feladatok megvalósítását, s a sportiskolai rendszer szereplőinek érdekei is fokozottabban érvényre juthatnak benne.

„Természetesen ez a munka folyamatos és elképzelhetetlen az érintett létesítmények bevonása nélkül, ezért együttműködési megállapodást kötöttünk a Sportiskolák Országos Szövetségével a program működtetésével összefüggő feladatok ellátása érdekében" – mondta az államtitkár.

Az együttműködés keretében a SIOSZ, mint a sportiskolák országos, általános hatáskörrel működő érdekképviseleti szervezete, felelős a sportiskolai feladatellátáshoz kapcsolódó költségvetési támogatási rendszer hatékony lebonyolításáért, és szakmai kapcsolatot tart mind a sportiskolákkal, mind a sportállamtitkársággal. Ezen felül javaslatot tesz a program szakmai tartalmával, koncepcionális fejlesztési irányaival kapcsolatban, valamint elősegíti a szakmai párbeszédet és ellátja az intézmények érdekképviseletét.

A pénteki alapkőletételen elhangzott, hogy az új nyíregyházi uszoda csaknem 2,5 milliárd forintból épül meg, s a létesítmény elsősorban a vízilabda utánpótlás-nevelést szolgálja majd.

Az építkezés előkészületei 2016-ban kezdődtek az önkormányzat és az Aqua Sport Egyesület együttműködésében, a megvalósításra a jelenleg a vízilabda ob II-ben szereplő egyesület nyújtott be pályázatot a Magyar Vízilabda-szövetséghez. A beruházás hetven százalékban a társasági adóból (tao) befolyt összegekből, valamint az állam által biztosított 750 millió forintos önerőből valósulhat meg a tervek szerint 2019 szeptemberére.

A Continental Aréna mellett épülő uszodában kialakítanak egy szabványos, ötvenméteres, tízpályás, 220 centiméter mély versenymedencét, egy 25 méteres tanmedencét, megépül a 250 férőhelyes galériás nézőtér, helyet kapnak az épületben a sportolói, bírói, edzői öltözők, valamint a hozzájuk tartozó vizesblokkok, az orvosi szoba, valamint az egyéb kiszolgáló helyiségek.

A komplexum alkalmas lesz hazai és nemzetközi, regionális felnőtt és utánpótlás vízilabda-mérkőzések, úszó- és szinkronúszóversenyek, edzőtáborok megrendezésére, illetve a környék iskolásainak és óvodásainak úszásoktatását is biztosítja.

Az eseményen Szabó Tünde azt mondta: a nyíregyháziak nagy álma volt egy fedett uszoda megépítése, amely kiszolgálja az utánpótlás-nevelést, a verseny- és a szabadidősportot. A taotámogatással kapcsolatban elmondta, ez a támogatási forma már mintegy háromszáz létesítmény építéséhez és fejlesztéséhez járult hozzá szerte az országban.

A pénteki eseményen részt vett Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség szeptember végén megválasztott új elnöke is.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, meghatározó beruházás indult el a belváros szélén, a Continental Aréna és az új jégpálya közvetlen szomszédságában. Megjegyezte, az épülő uszoda építését és későbbi használatát korszerű infrastruktúra, négysávos út és korszerű közműhálózat szolgálja ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik