Uszonyos úszás: Senánszky világcsúcsra és világjátékok-aranyra tör

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 13:00
Világcsúcs, illetve világjátékok-aranyérem a célja 2017-ben Senánszky Petra uszonyos úszónak.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának keddi tájékoztatása szerint Senánszky a téli felkészülést követően hazai környezetben, a szombaton és vasárnap Egerben sorra kerülő világkupa-viadalon versenyez újra. A több mint húsz ország 400 sportolóját felvonultató verseny után márciusban Olaszországban, áprilisban pedig Lengyelországban indul vk-n, júniusban pedig részt vesz az országos bajnokságon.

„Ezek mind felkészülési állomások az uszonyos úszó Európa-bajnokság, illetve az idei legfontosabb versenyem, a világjátékok előtt. Ilyenkor az időeredményeket figyelem, szeretnék lépésről lépésre kicsit jobb időket úszni” – idézi a hírlevél a 23 éves debreceni versenyzőt, az 50, 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszás világcsúcstartóját.

A közlemény szerint Senánszky még nem döntött arról, hogy a július eleji Eb-n milyen számokban áll rajtkőre, mivel a kontinensviadal mindössze két héttel előzi meg a wroclawi világjátékokat. Az olimpia műsorán nem szereplő sportágak legnagyobb seregszemléjének számító multisport eseményen a magyar versenyző 50 és 100 méteren is szeretne nyerni, és az egyéni csúcsot sem tartja lehetetlennek, amely esetében egyet jelentene az újabb világrekorddal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik