Ünnep: furcsa vagy csodás sportlövőink adventi koszorúja?

P. A.P. A.
Vágólapra másolva!
2018.12.18. 08:31
null
A sportlövő-válogatott két versenyzője a ragasztópisztollyal is jól bánik – különleges adventi koszorút készítettek
Jó eséllyel nyerne díjat a sportlövő-válogatott két versenyzője, Sike Renáta és Major Veronika alkotása a legkülönlegesebb adventi koszorúk versenyében. A sportolók két edzés között fogtak ragasztópisztolyt, és rendhagyó módon újrahasznosították az elhasznált lőszereket.


„Miután az előző hétvégéken külföldön versenyeztünk, nem volt időnk adventi koszorú készítésére, de a legutóbbi versenyhelyszínen, a kivilágított Belgrádban sétálgatva kiötlöttünk egy különleges megoldást, majd a hazai edzőtáborozás alkalmával meg is valósítottuk: a tréningen ellőtt 22-es kaliberű lőszerek töltényhüvelyeit használtuk az aranyszínben pompázó asztali díszhez. Vera ráadásként több csillogó aprósággal is felcicomázta a koszorúját” – mesélte a világbajnoki bronzérmes Sike Renáta.

Hozzátette, a végeredmény nem csak nekik tetszett, a jó hangulatú kézműves foglalkozáson készített „műalkotásuknak” csodájára jártak a Fehér úti lőtéren velük együtt edzőtáborozó japán sportlövők is.

A sportlövő-válogatott két versenyzője a ragasztópisztollyal is jól bánik – különleges adventi koszorút készítettek
A sportlövő-válogatott két versenyzője a ragasztópisztollyal is jól bánik – különleges adventi koszorút készítettek
A sportlövő-válogatott két versenyzője a ragasztópisztollyal is jól bánik – különleges adventi koszorút készítettek
A sportlövő-válogatott két versenyzője a ragasztópisztollyal is jól bánik – különleges adventi koszorút készítettek
A sportlövő-válogatott két versenyzője a ragasztópisztollyal is jól bánik – különleges adventi koszorút készítettek
A sportlövő-válogatott két versenyzője a ragasztópisztollyal is jól bánik – különleges adventi koszorút készítettek

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik