Universiade: Kazany 12 ezer sportolót vár - pazar stadionnal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.11. 13:14
Kazany készen áll a júliusban sorra kerülő 27. nyári Universiade megrendezésére – jelentette ki Oleg Matyicin, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) alelnöke.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) meghívására Budapestre érkezett orosz sportdiplomata a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a seregszemle történetében először a nézők élő tévéközvetítés révén tájékozódhatnak az eseményekről, összesen 60 órában.

„Több mint 12 ezer sportolót várunk 27 sportágban, eddig 121 ország jelezte hivatalosan a részvételét, és a világ minden tájáról 20 ezer önkéntes is jelen lesz" – fejtette ki Oleg Matyicin. Hozzátette: 45 új vagy felújított létesítmény áll majd a résztvevők rendelkezésére, a 45 ezer férőhelyes futballstadiont és az uszodát áprilisban adják át.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Magyarország – amelynek eddigi összmérlege az Universiadékon 118 arany, 93 ezüst és 102 bronzérem – 21 sportágban képviselteti magát Kazanyban július 6-17. között, a csapatsportok közül férfi és női vízilabdában, valamint a női kosárlabdában.

Tóth Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke elmondta, a 2019-es Universiade megrendezésére – Brazíliaváros és Baku mellett – várhatóan jelentkező Budapest jó úton halad, ezt jelzi az elmúlt 30 évben Magyarországon lebonyolított tíz egyetemi világbajnokság, illetve hogy Győr lesz a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) házigazdája.

A 30. nyári Universiade megrendezésére Budapestnek március 30-ig kell jelentkeznie, a pályázat leadási határideje pedig szeptember 14-e. A helyszínről november 9-én döntenek Lausanne-ban, a FISU végrehajtó bizottságának ülésén.

Magyarország 1935-ben és 1954-ben főiskolás világjátékoknak, 1965-ben pedig Universiadénak adott otthont.

A legutóbbi, 2011-es Universiadéról a magyar küldöttség hat arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel tért haza a kínai Sencsenből.

Így néz majd ki az új kazanyi stadion
Így néz majd ki az új kazanyi stadion

 

Így néz majd ki az új kazanyi stadion
Így néz majd ki az új kazanyi stadion

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik