Universiade: Budapest pályázik a 2019-es rendezésre

Vágólapra másolva!
2013.03.03. 10:41
Budapest megpályázta a 2019-es nyári Universiade rendezését. A magyar főváros mellett eddig az azeri Baki és a brazil Brazíliaváros adta le hivatalosan a jelentkezését, a helyszínről 2013. november 9-én döntenek Lausanne-ban – írja a hokkento.hu.

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) már megkapta a magyarok nevezését, amelynek alapja az egyetemi sport 2013–2020-as időszakára vonatkozó szakmai programját tartalmazó Hajós Alfréd Terv.

Budapesten 1965-ben már megrendezték az egyetemisták és főiskolások olimpiájának is tartott sporteseményt, amelyen minden szereplő felsőoktatási intézmény hallgatója kell, hogy legyen. Az Universiadén kötelezően ott van 13 sportág – úszás, atlétika, kosárlabda, vívás, labdarúgás, torna, cselgáncs, tenisz, műugrás, vízilabda, asztalitenisz, röplabda, ritmikus gimnasztika –, ezen felül a rendező ország által választott sportágakban versenyeznek a szereplők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik