Universiade: bemutató a magyar pályázat lehetőségeiről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.12. 16:25
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) bemutatta a 2019-es magyar universiade-pályázat lehetőségeit pénteken, a kazanyi universiade központi épületében.
A MEFS tájékoztatása szerint a magyar standnál prezentálták a Hajós Alfréd Tervet, és annak keretében adtak ismertetést Magyarországról mint lehetséges universiade-helyszínről, s a szövetség egyeztette a fejlesztési terveket a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) képviselőivel. A standnál az érdeklődők, valamint a FISU munkatársai megtekintették az 1935-ös budapesti főiskolás világjátékokról és az 1965-ös budapesti universiadéról készült plakátokat, fotókat. A prezentáción többek között a súlyemelésben universiade-bajnoki címvédő Nagy Péter, továbbá Barka Emese kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes birkózó és Sleisz Gabriella universiade-bronzérmes birkózó volt jelen. Magyarország áprilisban jelezte hivatalosan rendezési szándékát a 2019-es universiadéra. A pályázat leadási határideje szeptember 14., míg a helyszínről november 9-én döntenek Lausanne-ban, a FISU végrehajtó bizottságának ülésén.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik