Universiade: a MEFS további támogatást kért a MOB-tól

Vágólapra másolva!
2013.06.20. 19:01
A július 6-án kezdődő Universiade jegyében újabb megbeszélést tartott a MOB előkészítő bizottsága. A konzultáción részt vett a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség (MEFS) küldöttsége is.

A 27. nyári Universiadét július 6. és 17. között rendezik Kazanyban. A magyarok várhatóan 120 sportolóval utaznak az orosz városba. A sportvilág egyik legnagyobb eseményén előreláthatóan 160 nemzet, mintegy 12 ezer versenyzője szerepel. A főiskolások, egyetemisták sportja a MOB diák- és főiskolai-egyetemi sportért felelős szakmai tagozatához tartozik, a MOB ezért kiemelt figyelemmel kíséri a magyar csapat felkészülését.

A MOB-ban tartott értekezleten Kiss Ádám professzor, a MEFS elnöke és Székely Mózes főtitkár az Universiade előkészületeiről adott tájékoztatást. A sportvezetők anyagi támogatást kértek a magyar egyetemi-főiskolai sportolók szerepléséhez. Arról már korábban döntés született, hogy a MOB 20 millió forintig finanszírozza az Universiadéra készülő, utazó sportolók költségeit. A MEFS vezetői, likviditási gondjaik megoldására további 7 millió forintnyi előleget kértek a MEFS 2013. évi támogatásának terhére.

Nagy Zsigmond, az előkészítő bizottság nevében határozottan felhívta a MEFS vezetőinek figyelmét arra, hogy a MOB a doppingkérdésben továbbra is tartja magát a zéró tolerancia elvéhez, és kéri, minden Universiadéra utazó magyar sportoló ennek szellemében készüljön és versenyezzen. „A MOB kiemelten fontosnak tartja a sportolók rendszeres doppingellenőrzését. A szükséges intézkedések megtételéhez minden szakmai segítséget megadunk a MEFS-nek" – fogalmazott Nagy Zsigmond.

A MOB hat millió forint értékben sportfelszereléssel, ruházattal is támogatja az Universiadéra utazó magyar küldöttséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik