- Utolsó módosítás:
- 2011-03-13 00:03:58
A magyar sportoló a román Dan Fasiével csapott össze Rotterdamban, és vazaarival nyerte meg a bronzmérkőzést.
Ungvári Miklós harmadszor vb-bronzérmes
A 66 kg-os Ungvári Miklós pályafutása során a harmadik világbajnoki bronzérmét nyerte a rotterdami cselgáncsos seregszemle szerdai nyitó napján.
![]() |
| Ungvári bronzérmet szerzett (Fotó: Czagány Balázs - archív) |
Az MTK-Erzsébetváros kétszeres Európa-bajnoka, Ungvári Miklós – miután gigászi csatában, bírói döntéssel alulmaradt a spanyol Sugoi Uriartéval vívott elődöntőben – a román Dan Fasiével találkozott.
A 22 éves ellenfél eddig csak korosztályos viadalokon bizonyított: a dobogó mindhárom fokára felállt már junior Eb-ken, illetve tavaly megnyerte a rendőrök dzsúdós világbajnokságát.
A két versenyző első összecsapása kettős intéssel indult, és a román két figyelmeztetésével folytatódott, így 2:50 percnél már vazaari állt Ungvári neve mellett.
Az idén Hollandiába költöző 28 esztendős magyar volt az aktívabb - miközben ellenfele szemlátomást teljesen elkészült az erejével –, így különösebb izgalmak nélkül söpörte be 2005 és 2007 után a harmadik vb-bronzérmét, illetve az azzal járó ezer dollárt.
A ceremónia után családja körében beszélgető Ungvári felemás érzésekkel nyilatkozott az MTI-nek.
„Talán a bronzmeccs volt a legkönnyebb az egész vb-n azzal együtt, hogy remek sorsolást kaptam. Az elődöntőben a spanyol nagyon jól felkészült belőlem, ráadásul a múlt hét óta egy makacs deréksérüléssel küszködök, amely kicsit lelassított. A holland orvosok, gyúrók megpróbáltak helyre hozni, de nem sikerült százszázalékos állapotba kerülnöm. A formaidőzítésem sem volt a legjobb, ezzel együtt örülök a bronznak, eddig csak a nemrég elhunyt Bujkó Tamás szerzett három vb-érmet a magyar dzsúdósportban. Nagyon jól esett ma a buzdítás, amely nemcsak a családomtól, barátoktól, hanem a félig-meddig már engem befogadó hollandoktól is kaptam. Ami a további terveket illeti, szeptemberben hazamegyek, egyrészt a TF-es másoddiplomás tanárképzés miatt, másrészt pedig bekötik Braun Ákos barátom fejét, aki éppen ebben a csarnokban lett Európa-bajnok 2005-ben..."
Edzője, Bíró Tamás, elsősorban fizikai problémáknak tulajdonítja a harmadik helyet: „Miki nagyszerű sorsolást kapott, de kissé fáradtan mozgott, a végén a dereka is fájt, a hosszabbításos mérkőzését azért én nem a spanyolnak ítéltem volna. Picit keserű a szánk íze, de vigasztal, hogy ahol Miki idén indult, mindenhol érmet nyert."
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- 21:00 Premier League: Liverpool-Tottenham élőben az NSO-n!
- 20:55 Euro 2012: a 16 résztvevőből 13 Lengyelországban száll meg
- 20:55 Bolton: Bogdánon és Ngogon kívül mindenki alulteljesített - Owen Coyle
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






