UFC: Fábián Melinda debütált, majd kórházba került

Vágólapra másolva!
2017.12.02. 13:00
null
Fábián Melinda bemutatkozott a UFC-ben (Fotó: totaldamage.hu)
A magyar sport történelmében egy újabb fejezet nyílt szombat hajnalban: az UFC első magyar ketrecharcosaként Fábián Melindáért szoríthattunk az amerikai DeAnna Bennett elleni találkozón, A The Ultimate Fighter Finale Las Vegas-i gáláján, ám a Sportexpressz – TrendFM 94.2-nek adott interjúban elmondta, a találkozó után azonnal kórházba vitték.

 

A magyar hölgy összecsapását az UFC színeiben többek között Conor McGregornak is mérkőzést vezető „Big” John McCarthy vezette. Az első menet egyértelműen Melindáé volt, 10 másodperccel a gong előtt egy gyönyörű köríves rúgással padlóztatta Bennettet, akit csak a dudaszó mentett meg a korai végtől.


A második öt perc már kiegyenlített bunyót hozott, sajnos ketrecbe kapaszkodás miatt McCarthy egy pontot levont a magyar hölgytől, így ez a menet az amerikai versenyzőé lett. Az utolsó felvonásban ismét Melinda volt az aktívabb, többet is talált, de a végeredmény kihirdetésekor az egyik pontozó Bennettet látta jobbnak, míg a másik kettő döntetlenre hozta a találkozót, így mindkét versenyző kezét a magasba emelték.

Zámbó István, a Sportexpressz riportere telefonon érte utol Fábián Melindát, aki elmondta: a mérkőzés után azonnal a kórházba vitték az UFC vezetői.

A vizsgálatok kiderítették, a bal hüvelykujjáról letörött egy csontdarab, ám hogy szükséges-e a műtét, ez két hét múlva derül ki.

A magyar sportoló a körülményekhez képest jól van. A sokak által vitatott döntetlenről pedig elmondta: valószínűleg azért nem győzhetett, mert a második menetben egy pillanatra megfogta a ketrecet, és ezért levontak tőle egy pontot.

A budapesti hölgy az autóját is eladta, csak hogy repülőjegyet vehessen a tengerentúlra azért, hogy az álmaiért harcoljon.

A teljes riport a ma 15 órakor kezdődő élő Sportexpessz (TrendFM 94.2) harmadik órájában lesz hallható.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik