HIRDETÉS
HIRDETÉS
SZÖVEG: THURY GÁBOR, FOTÓK: DÖMÖTÖR CSABA 2018.03.11 13:12 Frissítve: 2018.03.11 13:15

„Tudod-e, mi történt negyven éve?” – interjú Gergely Gáborral

Negyven évvel ezelőtt asztalitenisz-válogatottunk kiemelkedő eredménnyel zárta a duisburgi Európa-bajnokságot, Gergely Gábor három aranyérmet is nyert. Hogy volt? Az 1978-as eseményt elevenítettük fel a kontinensbajnokság főszereplőjével.

HIRDETÉS
Gergely Gábor (Fotók: Dömötör Csaba)

 

– A hajkorona a régi, de markánsabb az arca, mint korábban. Csak nincs valami baj?
– Baj? Sokan azt hiszik, hogy beteg vagyok, pedig dehogy! Éppen ellenkezőleg. Most érzem csak igazán jól magam a bőrömben. Három évvel ezelőtt, mielőtt beindult a Gergely Gábor Asztalitenisz Akadémia a Limes Szabadidős Sportegyesület keretein belül, 95 kiló voltam, nem sportoltam semmit. Tükörbe néztem – a szó konkrét és átvitt értelmében is –, s megkérdeztem magamtól, jó lesz-e így, hogy majd jönnek a gyerekek, és egy erősen pocakos pasas mondogatja nekik, hogy mit kell csinálni. És ért egy másik impulzus is: az újpesti tévében, amelynél szerkesztő-műsorvezető vagyok, bár nem szoktam, megnéztem egy műsoromat. Ki ez a kövér disznó? – kérdeztem. Gyorsan döntöttem, átállítottam az étrendemet, és nem iszom alkoholt. Négy-öt hónap alatt ledobtam húsz kilót, és azóta is vigyázok a súlyomra. Úszom, síelek – azt szoktam mondani, az asztaliteniszezők között nem én vagyok a legjobb síelő, de a sízők között én pingpongozom a legjobban.

Gergely Gábor
Született: 1953. június 21., Budapest
Sportága: asztalitenisz

Klubjai: KSI (1961–1970), BVSC (1970–1984, 1986–1987), Volkersdorf (osztrák, 1985–1986), Ceglédi VSE (1987–1990)
Edzői: Balatoni Tibor, id. Juhos József, Volper László, Rózsás Péter, Börzsei János, Berczik Zoltán
Kiemelkedő eredményei:
1974: Eb-ezüstérmes egyéniben és csapatban (Újvidék)
1975: világbajnok férfi párosban Jónyer Istvánnal (Kalkutta)
1978: Európa-bajnok egyesben, férfi párosban Milan Orlowskival és csapatban (Duisburg), Európa Top12-győztes (Prága)
1979: világbajnok csapatban (Phenjan)
1980: BEK-győztes a BVSC-vel, Eb-bronzérmes férfi párosban Milan Orlowskival (Bern)
1981: vb-ezüstérmes csapatban (Újvidék)
1982: Európa-bajnok csapatban, Eb-ezüstérmes férfi párosban Jónyer Istvánnal, Eb-bronzérmes egyéniben (Budapest)
1983: vb-bronzérmes csapatban (Tokió)
Díjai, elismerései: 4x az év asztaliteniszezője (1973, 1974, 1977, 1978), örökös bajnok, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994), az európai asztalitenisz hírességek csarnokának tagja (2015)

– És ha kell, a pörgetést is bemutatja a srácoknak?
– Be én. Hetente háromszor itt vagyunk cirka húsz-huszonöten.

– Tudják, ki az a Gergely Gábor?
– A szülők, nagyszülők, akik először lehozzák őket, tudják. Amikor a gyerekek idekerülnek, rögtön rákérdeznek, hogy „húha, tényleg világbajnok?” Szóval, tudják, meg persze azt is, hogy kicsoda Klampár Tibor és Jónyer István. Mondjuk, ez az átlagfiatalokra nem jellemző, de ezzel nincs is semmi bajom.

–Hogy megy a játék?
– Köszönöm, jól, előjönnek a mozdulatok – a pingpong hasonlít a biciklizésre, nem lehet elfelejteni. Oda is teszem magam, de mielőtt megkérdezné, nem indulok szeniorversenyen.

– Pedig meg akartam kérdezni, merthogy Jónyer készül.
– Én nem, s ennek két oka van. Az egyik, hogy olyanok is asztalhoz állnak, akiknek aktív pályafutásuk kapcsán maradt némi hiányérzetük, s ezen öregfiúként próbálnak enyhíteni. A másik, hogy arra a Gergely Gáborra emlékezzenek, aki tudott játszani!

– Berczik Zoltán örülne, ha látná: egy csepp alkoholt sem iszik és edzősködik.
– Jó, versenyzőként néha leengedtem egy-egy pohárral, de a határt nem léptem át, ebből sohasem volt problémám Zolival. És szerintem föntről örül, mert az volt az elképzelése, ha valaki hármunk közül továbbviszi a szakmát, az én leszek, és jó néven vette volna, ha követem a példáját. Amikor többen játszottak a tanítványai közül, nemegyszer én ültem a versenyzők mögött. Más kérdés, hogy az élet mást hozott.

– A negyven évvel ezelőtti duisburgi Eb-n szerzett három aranyérme a beszélgetésünk apropója, de köztudott, hogy sportújságíró. Ön mit kérdezne egy negyven évvel ezelőtt triplázó Európa-bajnoktól?
– Azt, hogy mikor lesz a férfiak között újra kontinensbajnokunk?


– És mikor?

– Hát, ez az! Nem tudom megmondani, és attól tartok, a mi generációnk ezt nem biztos, hogy megéli. Több van mögöttünk, mint előttünk, úgyhogy siessenek! A másik kérdésem az lenne, mire emlékszik a duisburgi Eb-ről?

– Akkor felteszem a kérdést: majd hatvanöt évesen mennyire emlékszik a negyven évvel ezelőtt történtekre?
– Nyilván zavarba lehet hozni, de talán menni fog. Különben is, az a jobbik eset, ha most jövök zavarba, mintha valamelyik duisburgi döntőben jöttem volna, nem?

– Rendben, akkor férfi egyes.
– Jónyer Pistával játszottam a döntőt, előtte Kreisz Tibivel az elődöntőt, a nyolc közé jutásért pedig Takács Jánossal. A négy közé az NSZK-beli Lieck volt az ellenfelem, tulajdonképpen az eleje vész kicsit a homályba, de az megvan, hogy az angol Jarvist valahol az elején le kellett győznöm. Az ő nevét azért sem felejtettem el, mert az angolok elleni csapatdöntőben négy három után ellene fejeztem be a meccset.

– Némi kitérő, de meglepetéssel olvastam, hogy Klampár a csapatmeccsen és egyéniben is kikapott a szintén angol Douglastől, akit ön felejthetetlen meccsen legyőzött.
– Ez egy Szuperliga-meccsen a Nemzeti Sportcsarnokban történt, három három után én voltam a befejező ember.

– Gondolom, arra is emlékszik, hogy egyesben nem vesztett játszmát.
– Hogyne! Hát lehet ezt elfelejteni? Gyakorlatilag olyan volt, mint egy magyar Tízek bajnokság. Azért gondoljon bele: én nyertem, Jónyer Pista ezüstérmes lett, Kreisz Tibi harmadik.

– Az Eb utáni mérlegében Berczik Zoltán szövetségi kapitány nem értékelte túl a sikert, önre, Klampárra és Jónyerre értve kijelentette, amióta három ilyen férfi játékosa van, csapat-világbajnokságról álmodozik.
– Nekem mondja? Miről másról álmodozott volna?! És ez a csapatgyőzelem óriási lökést adott egy évvel a phenjani vébé előtt.

DICSŐSÉGES DUISBURG: 9 ÉS 1/2
 Az asztalitenisz Európa-bajnokságok 60 esztendeje, 1958 óta jegyzett történetében magyar szempontból az 1960-as kontinenstorna volt a legeredményesebb. Zágrábban öt aranyérmet szereztek versenyzőink: nyert a férfi - és a női csapat, egyéniben Kóczián Éva és Berczik Zoltán, valamint férfi párosban Berczik Zoltán és Sidó Ferenc. Emellett két ezüst- (Kerekes Ilona egyesben, valamint a Kóczián Éva, Máthé Sarolta női páros) és négy bronzérem (Földy László és Máthé Sarolta egyesben, valamint a Lantosné Farkas Gizella, Kerekes Ilona női páros és a Bubonyi Zoltán, Máthé Sarolta vegyes páros) volt a termés, összesen 11 érem. Csak „másfél" éremmel marad el minden idők legjobb Eb-jétől az éppen 40 évvel ezelőtt, 1978. március 10. és 19. között Duisburgban rendezett kontinensbajnokság, amelynek a háromszoros bajnok Gergely Gábor volt a királya. Duisburgban Magyarország négy és fél aranyérmet szerzett a férfi csapat (Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor, Kreisz Tibor), a női együttes (Magos Judit, Kisházi Beatrix, Szabó Gabriella, Oláh Zsuzsa), egyéniben Gergely Gábor és Magos Judit, valamint a Gergely Gábor és a cseh Milan Orlowski alkotta férfi páros révén. Ezenkívül három ezüst- (Jónyer István egyesben, a Magos Judit, Szabó Gabriella női páros és a Szabó Gabriella, Klampár Tibor vegyes páros), valamint két bronzérem (Kreisz Tibor és Szabó Gabriella egyesben) gazdagította a kollekciót.

– Maradjunk Duisburgnál! Nem ússza meg, hogy a párosbeli ellenfeleket nem sorolja fel!
– Két német duó volt... Várjon csak... A Lieck-féle páros a négy közé jutásért volt, a döntőben Leiss és Stellwag jött, az elődöntőben Surbek és Sztipancsics. Jónyer Pista ellen már a párosarannyal a zsebemben álltam asztalhoz.

– Mondjuk egy hajszálon múlott, hogy nem kétszeres, hanem egyszeres Európa-bajnokként vívja a finálét...
– Nulla kettőre álltunk a nyugatnémetek ellen, Milannak semmi sem sikerült (a cseh Milan Orlowski, Gergely Gábor párostársa – a szerk.). Normális körülmények között mi németül beszélgettünk Milannal, a szettek között pedig Berczik és partnerem edzője, Vladislav Miko adta az utasításokat. Eléggé pipa voltam, mert Milan félt. Dohogtam Zolinak, azért állunk így, mert be van szarva. Jó, de mit lehet tenni? Mondtam, azt már látjuk, ha így folytatja, biztos, hogy a harmadik játszmát is elveszítjük. Engedje el magát, ha úgyis kikapunk, legalább megpróbáltuk. Ez aztán hatott. Addig egy rendeset nem tudott ütni a labdába, aztán meg amihez hozzányúlt, poén lett belőle.

– A nyugatnémet közönség miért fütyült a férfi egyes döntője alatt?
– Ezt honnan veszi?

– Elolvastam a korabeli tudósítást, s az áll benne, mintha magyar bajnoki döntő lett volna, igaz, burkolt utalás is van a cikkben, hogy talán túl sokat látták játszani a magyarokat az utóbbi időben.
– Az tény, hogy nem rajongtak értünk. Elsősorban velem nem szimpatizáltak, mert egyesben és párosban is eltakarítottam a hazai asztaliteniszezőket.

– Mennyire nyomta a felelősség, hogy párosvilágbajnokként, Európa-bajnoki aranyérme még nem volt?
– Egyesben Újvidéken éppen Orlowskitól kaptam ki, így csupán ezüstöm volt, a csapat addig nem állhatott Eb-dobogó felső fokán, párosban pedig a Jónyerrel elért vb-győzelem után három évvel végre sikerült. Tehát Duisburgban rögtön háromszoros Európa-bajnok lettem.

(Fotó: MTI/Petrovits László)

– Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy kollégánknak, az asztalitenisz-szakíró Szűcs Miklósnak már napokkal előbb sms-ben jelezte a nevezetes esemény negyvenedik évfordulóját. Hiúságból?
– Persze, büszke az ember, de ez a sportág történetének egyik legeredményesebb Eb-je is volt.

– Akkor is küld üzenetet, ha mondjuk, Jónyer vagy Klampár nyert volna Duisburgban három aranyat?
– Két őszinte válaszom is van: az egyik az, hogy nem, a másik meg az, hogy ezen el sem kell gondolkodnom, mert én nyertem.

– Az rendben van, hogy Berczik Zoltán az értékelésben kijelentette, ha három ilyen jó férfi játékosa van, akkor csapatban a világbajnoki cím a cél, de önnek Eb-aranya sem volt. Mennyire számított esélyesnek?
– A csapattal kezdeném. Mi hárman a csapatversenyben abszolút favoritnak számítottunk, de még úgy is toronymagas esélyesek lettünk volna, ha Jónyer, Klampár helyett vagy helyettem más játszik. Egyesben úgy vágtam neki az Eb-nek, hogy az év elején megnyertem a Top 12-t Prágában, így azért esélyesnek számítottam. Más kérdés, hogy egy balszerencsés eset majdnem meghiúsította, hogy az esélyből valóság legyen. Történt néhány héttel az Eb előtt, hogy hosszában eltört az ütőm. Nem voltam babonás, de nem könnyű átállni egy új ütőre. Börzsei Jánostól kaptam egy jó fát, aztán mondtam, na gyerünk! Ám az első két napon olyan gyatrán ment, hogy berezeltem: ha ez kitart, pontot sem tudok majd csinálni Duisburgban. Szerencsére aztán egyik napról a másikra „kiegyenesedtem".

– Egyértelmű volt, hogy Milan Orlowskival alkot párost? Mert Jónyer István 1971-ben Nagojában ugyan Klampár Tiborral nyerte meg a vébét, de 1975-ben Kalkuttában már önnel. Mi vagy ki döntött, hogy nem maradtak együtt? Jónyer Pista?
– Nyilvánvaló volt, hogy a Jónyer, Klampár duó élvez elsőbbséget, csak Kalkutta előtt Klampi éppen el volt tiltva, így én lettem Pista párja. De szó sem volt róla, hogy mellette maradok.

– Hogyan került a képbe Orlowski?
– Hosszas keresgélés után kiderült, hogy nem itthonról választunk. Aztán eszembe jutott, hogy serdülő vagy ifi vébén volt egy csehszlovák gyerek, akinek a stílusa passzolna az enyémhez. Aztán alighogy nagy sietve összeálltunk, elindultunk a jugoszláv nemzetközi bajnokságon, amelyen a japánok, a kínaiak is asztalhoz álltak, és sikerült nyernünk.

– Milyen érzés volt önnek a Jónyer, Klampár kettős ellen játszani?
– Nem okozott lelkiismereti kérdést. Bennem olthatatlan volt a küzdőszellem. Ha ellenük, akkor ellenük. Nem sűrűn akadtunk össze nagy versenyen, de általában Milannal mi nyertünk.

– Tartják a kapcsolatot egykori párostársával
Persze. Nemrég írt egy sms-t: „Tudod, mi történt negyven éve Duisburgban?”

– Mit válaszolt neki?
– Visszaírtam: „Miért, mi történt?” Na jó, hülyéskedtem. Normálisan válaszoltam neki.

– Jónyerrel, Klampárral tartják a kapcsolatot?
– Klampival időnként hívjuk egymást. Lejött a Gergely Akadémia termébe is, igaz, egy alsóbb osztályú bajnokin állt asztalhoz. Pistával általában a protokolleseményeken találkozunk.

– Klampár adta önnek a Gerő becenevet?
– Igen. Tibi nagy névadó. Mindenkire ráragasztott valamilyen nevet. Engem egyébként szimplán Gábornak hívtak, aztán Klampi elintézte, hogy ne így legyen...

– Már pedzegettük, hogy Duisburg után egy évvel következett a férfi csapat világbajnoki győzelme. Közte mennyi pihenőt kaptak?
– Jó, hogy ezt megkérdezte! Próbáltam felidézni, hogy mi volt Duisburg után, aztán rájöttem, hogy akkor igazán meg sem ünnepeltük a sikert.

– Hogyhogy?
– Az NSZK-ból haza sem jöttünk, egyből Angliába repültünk Szuperliga-mérkőzésre. Azt már említettem, hogy a csapat aranya nagy lökést adott a vébére, de a duisburgi Eb csak egy állomás volt a vb-győzelem felé vezető úton, mert Berczik addig sem és azután sem engedte, hogy kiengedjünk. Az Eb-győzelem után pláne nem tágított az edzésadagokból.

– A duisburgi sikernek volt hozadéka?
– Mire gondol?


– Felületes vámvizsgálatra...

– Én nem voltam nagy seftes, viszont más hozadéka volt az Eb-nek: 1978-ban az asztalitenisz válogatott lett az év csapata, én pedig második az év sportolója választáson. Csak az abban az esztendőben is világbajnok tornász, Magyar Zoltán előzött meg.

– Híres volt megalkuvást nem tűrő küzdeni tudásáról. Mi motiválta?
– Volt, van bennem egy olyan tulajdonság, hogy ha valamibe belevágok, azt megpróbálom végigvinni. Illetve talán pontosabb, ha azt mondom, hogy beleteszem a melót – az persze más kérdés, hogy mire lesz elég.

– Talán kevesen tudják, hogy a Pongráctelepen nőtt fel, amely mondjuk egy budai városrészhez képest ingerszegényebb környezet...
– ...azért nem minden szempontból ingerszegényebb. Persze értem, de olyan sportolók nőttek ott fel, mint a bokszoló Török Gyula, Kajdi Jancsi vagy éppen Kovács Kokó. Papp Verából színész lett, Deák Bill Gyulából rockénekes. Karsai László futballista, de a szintén asztaliteniszező Sidó Ferenc is lakott ott. Mezey György és Bicskei Bertalan pedig a Pongráctelepről nősült.

– A kitörésvágy nem vitte előre?
– Ez gyerekként nem fogalmazódott meg bennem. Pingpongoztam, és kész. Viszont amikor 1966-ban először játszottam a serdülő Eb-n Szombathelyen, beleremegtem, milyen jó, hogy válogatott vagyok. Később persze azért összeraktam magamban, milyen messzire el lehet jutni a Pongráctelepről. Büszke is vagyok az ott eltöltött tizennyolc évre.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2017.07.20 19:49:21

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

KÉNYELEM. Alkalmasak minden lépcső akadálymentesítésére, családi házba, közintézményekbe is. (x)

2018.09.21 23:38:47

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A siker pedig – legyen az gól, kosár vagy egyszerűen csak egy könnyen teljesített hegyi túra – még fogékonyabbá tesz a más diadalának históriája iránt, mintát, tapasztalatot jelent, világszemléletet alakít.

2018.09.20 21:58:27

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2018.09.20 19:05:01

Egyéb egyéni Malonyai Péter

Nem lehet tőle elbúcsúzni, mert akit közel engedett magához, annak úgyis gyakran eszébe jut majd – Malonyai Péter nekrológja.

2018.09.20 10:10:19

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

HIRDETÉS
HIRDETÉS