Triatlon Eb: Tóth Tamás 6., Dévay Márk 7. Glasgow-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 20:45
Címkék
Tóth Tamás a hatodik, Dévay Márk a hetedik, Faldum Gábor pedig a 15. helyen végzett a férfi triatlonosok versenyében a Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságon. A viadalt a francia Pierre Le Corre nyerte meg.

A festői szépségű Strathclyde Country Parkban 1500 méter úszás, 40 kilométer kerékpározás és 10 kilométer futás várt a 60 fős mezőnyre.

A tóból nagyjából húsz másodperces előnnyel szállt ki egy tízfős csoport, amelyben ott volt Dévay és Tóth, valamint a hazaiak élő legendája, a sportág egyetlen kétszeres olimpiai bajnoka, Alistair Brownlee is.

A hatkörös kerékpározás során Dévay és Tóth végig az élmezőnyben tekert, majd elsőként Brownlee indult el a három körből álló futásra.

Az első kör után Tóth hatodik, Dévay némi lemaradással hetedik volt, miközben elöl Brownlee, Le Corre és a belga Marten Van Riel több mint félperces előnyre tett szert. Az állás nem változott jelentősen az utolsó kör előtt sem, így szoros hajrára lehetett számítani.

A francia végül tett róla, hogy ne legyen izgalmas a befutó és kiváló hajrájával elhódította az Európa-bajnoki címet. Tóth hatodikként, Dévay hetedikként futott be, ami hatalmas siker annak tekintetében, hogy a magyar szövetség az Eb előtt egy versenyzőt szeretett volna a tíz között látni. Faldum a 15. helyen ért célba.

„Úgy terveztem, hogy ha sikerül úszás után elszökni egy csoporttal, akkor ez egy top tízes eredmény is lehet. Tudtam, hogy az úszás nagyon kényes lesz, hiszen sok jó úszó van a mezőnyben, szerencsére Márk éppen mellettem indult, és csak a lábvizét kellett keresnem. Onnan egy rendkívül erős kerékpár következett, nem lehetett hibázni, próbáltam minél biztonságosabban menni. A futás megkezdése előtt láttam, hogy több mint egy perc előnyünk van, ezért inkább beosztottam az erőmet" – értékelt Tóth az MTI-nek.

Dévay Márk elmondta, ezúttal kihagyták az úszás előtti bejárást, mivel többször jártak már „rosszul” a vízminőség miatt.

„Most más taktikát választottam a vízben, általában az első helyért harcolok, ezúttal inkább beálltam a harmadik-negyedik helyre nyugisan" – nyilatkozta a versenyző, aki itt próbált erőt spórolni, mivel a skóciai tizenöt-húsz fokos hőmérséklet mellett a légkondicionálás is kissé megviselte az immunrendszerét.

„Bringán kialakult egy jó kis szökevénycsoport az előző olimpiai bajnok Brownlee-vel, akiről kiderült az, amit már korábban hallottam, hogy nem a legjobb fej verseny közben. Elég rendesen kioszt mindenkit, káromkodik, és ha valaki nem úgy áll be, akkor azt kiosztja."

Szombaton a vegyesváltók küzdelmeit rendezik a Strathclyde Country Parkban.

TRIATLON, EURÓPA-BAJNOKSÁG, GLASGOW
FÉRFIAK

1. Pierre Le Corre (Franciaország) 1:47:17 óra
2. Fernando Alarza (Spanyolország) 1:47:28
3. Marten Van Riel (Belgium) 1:47:40
...
6. TÓTH TAMÁS 1:48:53
7. DÉVAY MÁRK 1:49.04
...
15. FALDUM GÁBOR 1:50:09

A további program
szombat: vegyesváltó 17.45

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik