Torna-vk: a győri fiatal ötödik lett Dohában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.24. 21:11
Fehér Nóra ötödik lett a gerenda döntőjében a tornászok világkupa-sorozatának idei első, dohai állomásán.

A magyar szövetség beszámolója emlékeztet, hogy a Győri AC versenyzője a selejtezőből nyolcadikként kvalifikálta magát a fináléba, ahol három pozíciót lépett előre. Csütörtökön 12.800, szombaton 13.066 pontot kapott élete első felnőtt nemzetközi viadalán.

„Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, főleg azért, mert javítottam, nem is keveset a selejtezőhöz képest. Örülök, hogy ezt a gyakorlatot már ilyen kivitelben és magabiztosan tudom végrehajtani, már csak az anyagerőn kell emelni” – nyilatkozta a 16 éves Fehér Nóra.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint mindenképpen nagy lépés, hogy a fiatal tornász jobb gyakorlatot produkált a selejtezőhöz képest, pontszámban és kivitelben is tudott javítani.

Pénteken az Európa-bajnoki bronzérmes Dévai Boglárka negyedik lett ugrásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik