Torna-vb: ezrednyi különbség sem volt, 1999 után orosz arany!

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2018.10.31. 17:13
null
Artur Dalalojan fejjel lefelé szemléli épp a világot – fantasztikus verseny végén nyert aranyérmet (Fotó: AFP)
Az orosz Artur Dalalojan egy rendkívül izgalmas döntő után megnyerte a férfi egyéni összetett versenyt a dohai torna-világbajnokságon. Dalalojan és a kínai Hsziao Zso-teng között nem volt pontszámkülönbség a hat szer után, a holtversenyt tie-break (az öt legmagasabb pontszám összevetése) döntötte el az előbbi javára. Ez 1999 – Nyikolaj Krjukov győzelme – óta az első eset, hogy a férfi összetett világbajnoki címet orosz tornász hódította el.

A tornakirály, azaz a férfi összetett aranyérmét 2009 és 2015 között egymás után hatszor megnyerő Ucsimura Kohei sérülései miatt ezúttal sem indult a legnagyobb presztízsű egyéni számban – azzal, hogy a japánok csak korlátozottan számíthattak a vb-n a legjobbjukra, megint megnyílt az út a riválisok előtt, akik igencsak szórakoztató versenyt prezentáltak a dohai közönségnek.

Az ötödik rotáció kezdeténél még öten (a címvédő Hsziao Zso-teng, illetve Artur Dalalojan, Nyikita Nagornyij, Sam Mikulak és Kaja Kazuma) is nyolc tizeden belül álltak, ez már előrevetítette, hogy izgalmas lesz a végjáték. Az is lett: az utolsó szer előtt az orosz Dalalojan kevesebb mint egy tizeddel vezetett a kínai Hsziao Zso-teng előtt. A férfi csapatverseny hihetetlenül szoros végjátéka után tehát most egyéni összetettben is kínai–orosz párharc jött az aranyért.

Akkor a kínaiak örülhettek, most Dalalojané volt az „első meccslabda”, ő következett előbb nyújtón. Remekül koncentrált és gyönyörű gyakorlattal adta fel a leckét kínai riválisának – nagyon közel került ahhoz, hogy 1999 óta ő legyen az első orosz egyéni összetett világbajnok a férfiak között. Hsziao Zso-teng utolsóként lépett a szerhez, annak a tudatában, hogy 14.233 pontnál többet kell kapnia záró gyakorlatára.

Dalalojan hétfőn, a csapatdöntő után (b.) és szerdán, az összetett finálé után (Fotó: AFP)
Dalalojan hétfőn, a csapatdöntő után (b.) és szerdán, az összetett finálé után (Fotó: AFP)

A kínaiak világklasszisa is nagyon odatette magát, a végső szót pedig a bírók mondták ki. Sőt, tulajdonképpen ők sem: azonos pontszámmal, 87.598-cal végzett a két rivális, de a tie-break Dalalojan javára döntött – az orosz versenyző a világbajnok! A FIG technikai szabályzata szerint ilyenkor az öt jobbik pontszám összege dönt, ám a soron következő, holtversenyt eldöntő formula (a hat szeren nyújtott jobb kiviteli összpontszám) is Dalalojan javára döntött volna.

Az orosz tornász két napja a sarokban összekuporodva zokogott, miután a hibája nagy szerepet játszott abban, hogy válogatottja nem nyerte meg a férfi csapatversenyt – most viszont világbajnokként léphetett a dobogó tetejére. Először fordult elő 1954 óta, hogy a férfi összetettben holtverseny volt az aranyéremért – igaz, akkor nem döntötték el, a szovjet Valentyin Muratov és Viktor Csukarin is a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

RÖVIDEBB VB-K JÖHETNEK, GYŐR VÁRJA A JUNIOROKAT

Megtartotta a vb helyszínén szokásos kerekasztal-konferenciáját Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) elnöke. A japán sportdiplomata elmondta: a 2019-es, győri junior-világbajnokság tapasztalataitól teszik függővé, hogy a junior-vb állandó jelleggel bekerül-e a nemzetközi versenynaptárba.

Vatanabe a szófiai ritmikusgimnasztika-világbajnokság után most is célzott arra, hogy a FIG célja lerövidíteni a világbajnokságot, amely túl hosszú és megterhelő mind (fizikálisan és mentálisan) a tornászoknak, mind (anyagilag) a szervezőknek. Az anyagi teher akkora, hogy a FIG nehezen talál rendezőt a hatalmasra duzzasztott vb-kre, a cél így a rövidebb és kisebb létszámú verseny. Ezt valószínűleg a FIG úgy érné el, hogy zárttá teszi a világbajnokságokat, melyekre a tornászoknak kvalifikálniuk kellene magukat. Jelenleg a világbajnokság nyílt rendszerű: bárki nevez, az el is indulhat a legnagyobb tornászseregszemlén.

TORNA-VB
DOHA, KATAR
Férfiak. Egyéni összetett. 1. Artur Dalalojan (Oroszország)
87.598, 2. Hsziao Zso-teng (Kína) 87.598, 3. Nyikita Nagornyij (Oroszország) 86.331, 4. Szun Vej (Kína) 85.898, 5. Samuel Mikulak (Egyesült Államok) 85.273, 6. Kaja Kazuma (Japán) 84.765.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik