Torna: Izrael-díjjal tüntették ki Keleti Ágnest Jeruzsálemben

Vágólapra másolva!
2017.05.03. 10:18
null
Benjamin Netanjahu miniszterelnök gratulál Keleti Ágnesnek (Fotó: Róth Tamás)<br />
Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a nemzet sportolóját Izrael-díjjal tüntették ki kedd este Jeruzsálemben.

 

Az Izrael létrejöttének hatvankilencedik évfordulóján, az ország függetlenségi napján átadott díjjal az 1956 után Izraelbe költöző Keleti Ágnes munkásságát ismerték el a helyi tornászképzésben és tornatanárképzésben.

A rendezvényt megnyitó beszédében Naftali Bennet oktatási miniszter az egyéni felelősségvállalás jelentőségét hangsúlyozta, cselekvésre ösztönzött az álmok megvalósítása, a világ jobbá változtatása érdekében, és példának állította a kitüntetetteket.

Naftali Bennet oktatási miniszterrel (Fotó: Róth Tamás)
Naftali Bennet oktatási miniszterrel (Fotó: Róth Tamás)

Az ország legrangosabb díját elsőként a magyar-izraeli sportolónő vehette át. Hatalmas taps fogadta a színpadra lépő kilencvenhat éves Keleti Ágnest, akit az izraeli tornasport megalapítójaként, meghatározó személyeként köszöntöttek. A világhírű tornásznő a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig az izraeli tornászválogatott edzője volt, tanítványai közül kerültek ki az országos bajnokságok győztesei. 1957-től 1980-ig az izraeli testnevelési főiskolán, a Wingate Intézetben is tanított. Legfőbb feladatának az iskolai testnevelés fejlesztését tekintette, s ennek érdekében a tanárképzés magasabb színvonalának megteremtését is célul tűzte ki.

Keleti Ágnes az elismerő oklevelet átvéve sorra kezet fogott az állam képviselőivel, köztük Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, Reuven Rivlin államelnökkel, Naftali Bennet oktatási miniszterrel, Mirjam Naorral, a legfelsőbb bíróság elnökével és Nir Barkattal, Jeruzsálem polgármesterével.

Idén hat férfi és három nő vehette át az 1953-ban megalapított Izrael-díjat. Keleti Ágnes mellett Uri Saked kutatómérnök-professzor, Malka Margalit gyógypedagógus kutató, Jehuda Libesz judaizmus professzor, Arije Vardi zongoraművész, karnagy és zenepedagógus, Joszef Jarden rákkutató tudós, Nili Kohen jogászprofesszor, társadalmi szerepvállalásáért Cvíka Levi, és David Beeri régész.

A díjazottak (Fotó: Róth Tamás)
A díjazottak (Fotó: Róth Tamás)

A díjazottak nevében Nili Kohen szólalt fel, kiemelve a hagyománytisztelet és a forradalmiság együttesét Izrael fejlődésében. Kohen felhívta a figyelmet a társadalmi igazságosság szükségességére, s a nők egyenlő jogainak fontosságára.

Az ünnepség után a jeruzsálemi kongresszusi központ folyosóján Keleti Ágnest tanítványai köszöntötték, akik sorra percekig ölelték egykori edzőjüket. Keleti Ágnes az MTI tudósítójának elmondta, hogy számára minden díjnál többet ér volt növendékeinek szeretete, és hogy elősegíthette az izraeli gyerekek színvonalasabb testnevelés-oktatásának megteremtését.

Keleti Ágnes népszerűsége töretlen Izraelben (Fotó: Róth Tamás)
Keleti Ágnes népszerűsége töretlen Izraelben (Fotó: Róth Tamás)
Keleti Ágnes rangos elismerést kapott (Fotó: Róth Tamás)
Keleti Ágnes rangos elismerést kapott (Fotó: Róth Tamás)
Keleti Ágnes rangos elismerése (Fotó: Róth Tamás)
Keleti Ágnes rangos elismerése (Fotó: Róth Tamás)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik