Torna Eb: Kovács másodikként jutott a döntőbe összetettben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.20. 22:19
Kovács Zsófia másodikként jutott a nők selejtezőjéből az egyéni összetett döntőjébe a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságának csütörtöki versenynapján.

A magyar szövetség beszámolója szerint Kovács 54.882 pontot kapott, de rajta kívül Dévai Boglárka is ott lesz a fináléban, aki 50.533 pontjával a 23. helyen jutott tovább.

Az egyéni összetett mellett mindketten bekerültek az ugrás döntőjében, Kovács ráadásul felemás korláton is finalista.

A riói olimpikon Kovács Zsófia úgy fogalmazott, nagyon nagy élmény volt számára, amikor kiírták, hogy a második helyen végzett.

„Remélem, a pénteki döntőben is sikerül ugyanilyen jól teljesítenem, és nem fogok izgulni, most ugyanis egyáltalán nem izgultam, szerintem ez is hozzájárult a kiegyensúlyozott teljesítményemhez” – tette hozzá.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány elmondta, számított rá, hogy Kovács ott lesz a legjobbak között, de az számára is meglepetés, hogy második helyen lépett tovább.

„Nagyon boldog vagyok és nagyon büszke is a lányokra. Holnap kiderül, Zsófi tudja-e ugyanezt a formát hozni. Bizakodók vagyunk, de semmiképpen se szeretnék előre inni a medve bőrére” – mondta a szakvezető.

Altorjai Sándor csapatvezető emlékeztetett arra, hogy a szerenkénti pontszámokat tekintve egyik magyar lány sincs messze a jelenleg dobogós helyen álló tornászoktól.

Al-Salty Dália és Jakab Noémi szintén mind a négy szeren indult a selejtezőben, de ők nem jutottak tovább.

Az egyéni összetett döntőket pénteken rendezik, míg a szerenkénti finálékat szombaton és vasárnap.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik