Torna Eb: bronzzal ragyogott a vége – Vecsernyés a 3. nyújtón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.12. 19:24
null
Vecsernyés Dávid újabb karriercsúcspontra ért el
Vecsernyés Dávid bronzérmet nyert a nyújtó szerenkénti döntőjében a glasgow-i torna Európa-bajnokságon. Kelemen Zoltán tanítványa a harmadik magyar érmet szerezte meg a 2018-as Eb-n Dévai Boglárka (női ugrás, arany) és Balázs Krisztián (junior, nyújtó, ezüst) után – a magyar küldöttség remek teljesítménnyel, egy-egy arany-, ezüst- és bronzéremmel fejezte be a kéthetes versenyt!

Óriási hangulatot lehetett várni a férfi szerenkénti döntőkre, lévén egyrészt jó hazai szereplésre volt kilátás, másrészt a specialisták küzdelme a leglátványosabb versenyeket szokta hozni. A közönség hangulatát megalapozta, hogy Dominick Cummingham révén egyből az első döntő brit sikert hozott. A második – a magyar szempontból mindig kiemelten figyelt lólengésé – pedig az ír Rhys McClenaghan aranyérmét, amely Írország első felnőtt aranya volt a torna Eb történetében. No de számunkra az utolsó finálé volt igazán érdekes!

A nyújtó kvalifikációjában Vecsernyés Dávidot csak a szer legnagyobb egyénisége, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Epke Zonderland tudta megelőzni. Zonderland azt ígérte a selejtező után a vegyes zónában, hogy még nehezebb, 6.8-ból induló gyakorlatot húz elő – a holland sztár jól ismert arról, hogy minden kockázatot bevállal.

Vecsernyés harmadikként lépett a nyújtóhoz, a finálé a svájci duó, a szeren tavaly Eb-ezüstérmes Oliver Hegi, valamint Taha Serhani gyakorlataival kezdődött meg. Hegi kimondottan jó gyakorlattal nyitott, hat tizeddel múlta felül selejtezős pontszámát – ezzel elő is lépett az esélyesek közé (14.700). Serhani is 14 fölé került (14.033).

Jött Vecsernyés Dávid, a pódiumedzés, valamint a selejtező „vonalát" folytatta: rendkívül elegáns, nagyon szépen végrehajtott gyakorlatot mutatott be, amelyet a bírók 14.033-ra értékeltek (nehézség: 5.7, kivitel: 8.333), így megelőzte Serhanit jobb kivitelének köszönhetően. A belga Noah Kuavita hibázott, a török Ümit Samiloglu leugrása nem volt tiszta, maradt a két svájci és egy magyar tornász alkotta egység a dobogón.

Következett a favorit Epke Zonderland, aki iszonyatosan erős, de nem végig tiszta gyakorlattal állt elő, és a hiba drága volt: Zonderland Vecsernyés elé, ám Hegi mögé sorolt csak be 14.400-as pontszámával! James Hall a mezőnyből harmadikként kapott 14.033-at, de kiviteli pontszáma csak Vecsernyés és Serhani mögé helyezte. Lesz-e magyar érem? – volt a kérdés, és már csak a brit Joe Fraseren múlt a válasz. A válasz pedig igen: Fraser csak 6. lett, Vecsernyés Dávid Európa-bajnoki bronzérmes! A nyújtón ebben a szezonban világkupa-versenyen Guimaraesben aranyérmet szerző Vecsernyés ezzel újabb karriercsúcspontra ért el.

A magyar tornászválogatott 1 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzéremmel zárta a 2018-as kontinensbajnokságot – ragyogó szereplés!

FÉRFI TORNA EB
FELNŐTT SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Talaj:
1. Dominick Cunningham (Nagy-Britannia) 14.666, 2. Artem Dolgopjat (Izrael) 14.466, 3. Artur Dalalojan (Oroszország) 14.466
Az ezüstérem sorsáról a jobb kiviteli pontszám döntött.
Lólengés: 1. Rhys McClenaghan (Írország) 15.300, 2. Robert Seligman (Horvátország) 14.866 és Saso Bertoncelj (Szlovénia) 14.866
Gyűrű: 1. Eleftheriosz Petruniasz (Görögország) 15.466, 2. Ibrahim Colak (Törökország) 15.100, 3. Courtney Tulloch (Nagy-Britannia) 15.000
Ugrás: 1. Artur Dalalojan (Oroszország) 14.900, 2. Igor Radivilov (Ukrajna) 14.866, 3. Dmitrij Lankin (Oroszország) 14.666
Korlát: 1. Artur Dalalojan (Oroszország) 15.433, 2. David Beljavszkij (Oroszország) 15.166. 3. Oliver Hegi (Svájc) 14.633
Nyújtó: 1. Oliver Hegi (Svájc) 14.700, 2. Epke Zonderland (Hollandia) 14.400, 3. Vecsernyés Dávid (Magyarország) 14.033

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik