Torna Eb: Azt mondtam az edzőmnek, ebből még lehet, érem sem lesz – Dévai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.05. 18:36
Dévai Boglárka, a magyar női tornasport harmadik Európa-bajnoka még meg sem született, amikor legutóbb elsőséget ünnepelhettünk – Ónodi Henrietta 1989-es (felemás korlát) és Varga Adrienn 1998-as (ugrás) sikere után léphetett a kontinens trónjára az 1999-es születésű szombathelyi ugróspecialista. Dévai Glasgow-ban 14.349-es pontszámmal nyerte meg a kontinensbajnokságot az orosz Angelina Melnyikova és a román Denisa Golgota előtt – a tavalyi Eb-bronz után most neki szólt a Himnusz a dobogó tetején.

Dévai Boglárka, a magyar tornasport harmadik női Európa-bajnoka: „Elmondani nem lehet, milyen idegfeszítő volt ez a döntő, nagyon izgultam, mert egy ilyen szintű fináléban tényleg bármi megtörténhet. Ááá, erre nincsenek szavak, nem tudom leírni az érzést, de még fel sem fogom, hogy Európa-bajnok vagyok! Kimondani is furcsa. Az, hogy húsz év után sikerült ismét Európa-bajnoki aranyérmet nyerni Magyarországnak női tornában, az még hihetetlenebb – én még nem is vagyok húszéves, és sikerült megcsinálnom!Dévai Boglárka, a magyar tornasport harmadik női Európa-bajnoka: „Elmondani nem lehet, milyen idegfeszítő volt ez a döntő, nagyon izgultam, mert egy ilyen szintű fináléban tényleg bármi megtörténhet. Ááá, erre nincsenek szavak, nem tudom leírni az érzést, de még fel sem fogom, hogy Európa-bajnok vagyok! Kimondani is furcsa. Az, hogy húsz év után sikerült ismét Európa-bajnoki aranyérmet nyerni Magyarországnak női tornában, az még hihetetlenebb – én még nem is vagyok húszéves, és sikerült megcsinálnom!

Úgy jöttem le a pódiumról, hogy azt mondtam az edzőmnek, ebből még lehet, érem sem lesz. Van még javítanivaló az ugrásokon, de rettenetesen izgultam, először kerültem nagy felnőttversenyen olyan szituációba, hogy elsőként szólítottak a szerenkénti döntőben. Megvolt a bemelegítés, kihoztak, vártunk, bemutatás, szólítás, már mentünk is ugrani, nem volt plusz melegítés, mint a junioroknál. A francia lánytól nagyon tartottam, aztán megláttam, hogy rontott. Az elmúlt egy-két hónapban megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból az edzéseken, s bíztam benne, hogy az elvégzett munkának meglesz az eredménye. Az Eb előtt úgy éreztem, hogy jó formában vagyok, mert a kiutazás előtti héten volt egy szólításos edzésünk – ott és akkor sikerült először versenykörülmények között megcsinálni az új, első ugrásomat rontás nélkül. Az azelőtti versenyeken ez nem jött össze, ez azonban megnyugtatott, és elhittem, hogy mégis sikerülhet! Jött a pódiumedzés, ott is sikerült, a selejtezőn is, ám a lényeg a döntő volt – most tudom kimondani, hogy igen, ezt az ugrást megtanultam és be tudom mutatni. Szeretnék minimum ilyen formában lenni a világbajnokságon is!

Sosem gondoltam volna, hogy eljutok ide. Amikor négy éve, a junior Európa-bajnokságon részt vehettem az első nagy versenyemen, ott még nem is tudtam felfogni, hogy ez az egész miről is szól. A tavalyi Eb-n esett igazán le, amikor megnyertem az első Európa-bajnoki érmemet, hogy igen, ott lehetek a legjobbak között, az elitben. Most pedig ugyanazok az érzések voltak végig a fejemben."

Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség elnöke: „Szenzációs eredmény ez, Varga Adrienn 1998-as aranyérme, húsz év után a magyar női torna első Európa-bajnoki címe. Mutatja Boglárka emberi nagyságát is egyben. Olyan első ugrást, mint ami neki van, senki sem csinál a világon. Ebben a mezőnyben ez volt a legmagasabb kiinduló pontszámú gyakorlat, és a pontszámon még kivitelben tud javítani is, ez pedig azt jelenti, hogy bekerülhet a világ legjobbjai közé is – óriási előrelépés ez a magyar tornának, és rengeteg munka van emögött! A csapat 8. helyével is nagyon elégedettek lettünk volna, amikor idejöttünk, Kovács Zsófia hiányában – csak az nyilván tökéletes lett volna, ha az első ötbe-hatba is bekerülünk. A juniorokkal is elégedettek lehetünk, az első nagy nemzetközi versenyükön pontot szereztek ketten is, erre nem is számítottunk, és még sokat fejlődhetnek. Összességében az elvárásainknak maximálisan megfelelt a csapat."

Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára: „Mindig úgy van, hogy meg kell csinálni elsőre az ugrást, aztán izguljanak a többiek! Az izgalom egy kicsit szerepet játszhatott, mert picit kimentek a síkból az ugrások, de így is olyan magasak a kiinduló pontszámaik, hogy ez Európa-bajnoki címet eredményezett – fantasztikus teljesítmény! A többieknek az első ugrásuk erősebb, a második alacsonyabb kiinduló pontszámú, így az utolsó, orosz versenyző első pontszámát látva már gondoltam, hogy ez innen meglesz. Bogi első pontszáma fantasztikusan magas, és ha az első, nehezebb ugrását megcsinálja – ami minden riválisénál erősebb az európai mezőnyben –, akkor az óriási előny. Elégedettek lehetünk a juniorversenyzőkkel is, a lányok megcsinálták azt, amire készültek, versenykörülmények között hozták azt a szintet, amire fel voltak készítve, s amit az edzéseken mutattak – és ez a lényeg. Innen lehet tovább építkezni: magasabb kiinduló pontszámú ugrásokkal, nagyobb anyagerősséggel előrelépni."

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya: „Boglárka női edzőjével, Vizer Erzsébettel beszélgettünk, és azt mondta nekem: »Imre, a munkát Szombathelyen megcsináltuk, most már csak végre kell hajtani a két ugrást!« Nagyon örülünk, hogy ez sikerült, s külön köszönet jár Rácz Gábornak és Vizer Erzsébetnek! Az utolsó percig lehetett izgulni, hiszen a két magas kiinduló pontszámú ugrással rendelkező orosz tornásznő volt a legvégén, de szerencsére Bogi két kiinduló pontszáma elegendő fórt biztosított, és a kisebb rontását is semlegesítette. A selejtezős pontszám lehet mérce, az az, amikor minden jól kijön az ugrásokban. Most az Eb után egy hét pihenő jön, aztán folytatjuk a világbajnoki felkészüléssel. Boglárka a vébémezőnyben ezekkel az ugrásokkal képes döntőbe kerülni, és akkor izgulhatunk megint – de ennyire ne szaladjunk előre, először ünnepeljünk!"

Rácz Gábor, Dévai Boglárka edzője: „A feleségemmel, Vizer Erzsébettel 27 éve dolgozunk azon, hogy egy ugrásspecialista műhelyt építsünk fel Szombathelyen, és úgy gondolom, hogy ez az eredmény bebizonyította, jó úton járunk. Nagyon örülünk, boldogok és büszkék vagyunk – Szombathelynek, az egész országnak és a Magyar Tornaszövetségnek is nagyon értékes eredmény ez. Egy lépcsőfok, és bízom abban, hogy valaminek a kezdete, nem pedig a lezárása. A női tornában nagyon sok versenyzőnél látjuk-halljuk, hogy idő előtt befejezik a pályafutásukat, hiszen ez a sportág nagyon sokat, rengeteg edzésórát igényel, amibe belefáradnak. Bogin sosem éreztem ezt. A döntőt magunknak tettük nehézzé. A második ugrásával három éve versenyez, ám a síkból még sosem tért ki a leérkezésnél, most igen, és ez három tizedes levonást jelentett. Ezt követően végig kellett izgulni az összes többi versenyzőt... Az első ugrása hatpontos kiinduló értékű, az előző Európa-bajnoksághoz képest nyolc tizeddel magasabb a kiinduló pontszáma – és meg tudta csinálni! Bogi nagyon jó szezont futott idáig, a civil életben leérettségizett, megcsinálta a nyelvvizsgája felét, Szombathelyen felvették az egyetem testnevelés-gyógytestnevelés szakára, megtanult egy nyolc tizeddel nehezebb ugrást, és most Európa-bajnok lett. Mind sportemberként, mind a civil életben nagyon nagyot alkotott ebben az évben!"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik