Torna Eb: 8. helyen a juniorok, Boncsér négy döntőbe került be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.25. 22:53
Az előkelő 8. helyen végzett a férfi tornászok berni junior Európa-bajnokságán a Boncsér Krisztián, Csorvási Soma, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián alkotta magyar csapat, Boncsér Krisztián az egyéni összetett mellett talajon, ugráson és nyújtón is döntős lett.

Kovács István szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a Boncsér Krisztián, Csorvási Soma, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián alkotta együttes a 3. csoportban ugráson kezdett, ez a szer mindenkinek jól sikerült. Korláton, nyújtón és lólengésben bent maradt egy-egy rontás, de a talaj és a gyűrű is jól ment a csapat szempontjából. A versenyre nemzetenként öt tornászt lehetett nevezni, négy mutatta be gyakorlatát, és a legjobb három eredménye számított.

Az Európa-bajnokságon két évvel ezelőtt is a 8. helyen végeztek a magyar juniorok, de a tornászok nem kerültek be ennyi fináléba. Boncsér Krisztián kiemelkedett az együttesből, egyéni összetettben a 18. pozíciót szerezte meg, így bekerült a legjobb 24 versenyzőt felvonultató pénteki egyéni összetett döntőbe. Három szeren is döntős lett, ugráson a kiemelkedő második, talajon az ötödik, nyújtón pedig a nyolcadik helyen. A kontinensviadalon 31 csapat mérte össze tudását, és 158 versenyző lépett a szerekhez. A juniorok szerenkénti fináléit vasárnap rendezik meg.

„Nagyon örülök a négy finálémnak, reménykedtem benne, de bevallom őszintén, betegen versenyeztem, a pódiumedzésen a hideg csarnokban ugyanis megfáztam. Mindenesetre bíztam abban, hogy ez nem vet vissza, mindkét ugrásom jól sikerült, a talaj is szép volt, és a nyújtó is jól ment. Mivel a csuklóm fáj, a gyűrű és a ló nem sikerült. A csapat 8. helyezésével nagyon elégedett vagyok, mindenki szívét-lelkét beletette a csapatból, a két kicsire külön büszke vagyok. Fantasztikus volt a hangulat a csarnokban, egy fordulóban versenyeztünk a svájciakkal folyamatos őrjöngés és tapsvihar közepette” – értékelt Boncsér Krisztián a MATSZ hivatalos honlapjának.

„Jól teljesítettek a fiatalok, az az egy-két hiba, amely becsúszott, inkább a rutintalanságnak volt köszönhető. A tapasztaltabbak hozták a jól megszokott formát, és a kicsik sem ijedtek meg. Boncsér Krisztián kiemelkedően teljesített, több nemzet is gratulált a döntőihez, és Mészáros Krisztofer lólengés gyakorlatára is felfigyeltek, a rontása ellenére is” – vélekedett Altorjai Sándor csapatvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik