Torna: csődöt jelentett az amerikai szövetség a perek miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 11:13
Csődeljárást kért maga ellen az Egyesült Államok Torna Szövetsége (USAG) a tavaly kirobbant szexuális zaklatási botrány következményeként.

Az USAG illetékese szerdán közölte, a csődeljárás a legbiztosabb módja annak, hogy Lawrence G. Nassar csapatorvos áldozatainak a lehető leggyorsabban ki tudják fizetni a polgári perekben megítélt pénzösszegeket.

„Tartozunk annyival nekik, hogy lezárjuk ezt az ügyet, mert az ő bátorságuknak köszönhetően lett a sportágunk erősebb és biztonságosabb” – közölte Kathryn Carson elnökségi tag.

Januárban a szövetség összes igazgatója lemondott a sportágat megrázó zaklatási botrány miatt.

Nassar, az amerikai tornászválogatott korábbi orvosa akkor 175 évet, azaz gyakorlatilag életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, mivel 1998 és 2015 között 265 tinédzsert, illetve fiatal nőt, olimpiai érmeseket molesztált. Köztük volt Simone Biles négyszeres olimpiai bajnok is. Az áldozatok közül sokan az USAG felelősségét is felvetették az ügyben, miután szerintük a szervezet nem tett meg minden tőle telhetőt a panaszok kivizsgálására, illetve a visszaélések megakadályozására.

Mindeközben a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) kétmillió dollárt különített el egy olyan alapítvány felállítására, melynek feladata a szexuális zaklatások megelőzése lesz a sportágon belül.

A FIG baki kongresszusán született határozat szerint a Tornászok Etikai Alapítványa elnevezésű szervezet fogadja majd a sportolók panaszait, egyúttal jogosítványa lesz arra, hogy az ilyen jellegű ügyeket kivizsgálja és elbírálja, illetve figyelni fogja a nemzeti szövetségek működését.

A nemzetközi szövetség az alapítványt bevallottan az Egyesült Államokban kirobbant szexuális zaklatásos botrány miatt állította fel, mely – a FIG közleménye szerint – világszerte sokkolta a tornasportot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik