Torna: Berki Krisztián fogfájósan lett 3. a maribori vk-n

2012.06.02. 23:44
Címkék
Berki Krisztián harmadikként végzett a maribori világkupa-viadalon. Kiválóságunk részéről foggyulladása miatt egy nappal korábban még az is kérdéses volt, egyáltalán be tudja-e mutatni a gyakorlatát a döntőben.

A világbajnok tornászunk hazatérése után sem pihen: miután meglátogatta a fogorvosát, elindul Gentbe, a következő vk-verseny helyszínére.

„A 6.7 kiinduló pontszámú gyakorlatomat mutattam be a döntőben, de igazából hezitáltunk, hogy egyáltalán versenyezzek-e, mert begyulladt a bölcsességfogam. Nagyon fájt, péntekről szombatra virradóra alig aludtam valamicskét, még szerencse, hogy délután egy fájdalomcsillapítóval tudtam pihenni. A gyakorlatom elején a Thomas-orsó nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna és volt egy terpesztésem a kápán, de ezt leszámítva és a körülményekhez képest jól végig tudtam csinálni a gyakorlatot” – mondta Berki Krisztián, akit az olimpián legfőbb riválisának számító brit Louis Smith még úgy is mindössze egy tizeddel tudott megelőzni, hogy az ő kiinduló pontszáma 7.1 volt, vagyis a magyar olimpikon még így, fogfájással küszködve is sokkal szebben tornázott, mint a brit, ami több, mint biztató.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: jövőre Gstaad lesz a házigazda

Röplabda
21 perce

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
44 perce

Szánthó Regő Besztercebányára tart – NS-infó

Légiósok
58 perce

Ambiciózus csapatok a címvédésre hajtó Messiék mögött ‒ bemutatjuk a J-csoportot

Foci vb 2026
1 órája

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
1 órája

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik