Tömegsport: sportol a főváros, újra itt az Utcalimpia!

Vágólapra másolva!
2018.08.28. 10:55
null
Kiss Gergely is részt vesz a rendezvény népszerűsítésében
Harmadszor rendezik meg az Utcalimpiának is nevezett Budapest Urban Gamest, amelyre a szervezők több mint kétezer résztvevőt várnak szombaton.

 

Sportolni nemcsak a zöldben, hanem az épített környezetben is lehet, sőt, érdemes.

Leginkább ennek bemutatására hívták életre három évvel ezelőtt a Budapest Urban Gamest, amely egyre inkább megmozgatja a fővárosiakat. A szervezők szombaton már kétezer tömegsportolót várnak a három helyszínen és öt sportágban megrendezendő eseményre.

A Duna-átúszás 9 órától 12-ig tart, a futás 12-kor kezdődik a Citadellán az úgynevezett laser-run (lézeres lövészetből és futásból álló) számmal – ehhez a Magyar Öttusaszövetség is csatlakozott ezúttal. A Klauzál téren 10 órakor kezdődnek a csapatsportágak, a streetball és a kispályás foci küzdelmei.

Emiatt a Klauzál téri grund megújult, de nem csupán erre az egy napra: a szervezőként közreműködő huszonnégyszeres válogatott labdarúgó, Hrutka János kiemelte, hogy a dühöngőbe szeretnék folyamatosan visszacsábítani a fiatalokat. A focipályához kellemes emlékek kötik a rendezvényen másodszor részt vevő Kiss Gergelyt, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó ugyanis elárulta, a szomszédban nőtt fel, és gyerekkorában itt lőtte élete első gólját.

A focipálya festése még száradt – a kezdőkört ünnepélyesen Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és a futóversenyre, valamint a Duna-átúszásra egyaránt készülő Kiss Gergely festette fel –, így streetballal avatták fel a grundot, amibe Kiss és Hrutka mellett beszállt Sticzay Péter főszervező és a háromszoros Európa-bajnok úszó, Verrasztó Dávid is.

Utóbbi, ahogyan tavaly is, ismét a Dunába merészkedik, míg például Kovács „Kokó” István olimpiai és világbajnok ökölvívó – aki ma már lelkes tömegsportolónak vallja magát – a futóversenyen vesz részt. A szombati eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött a budapesturbangames.hu honlapon, aki pedig nem akar lemaradni, jobban teszi, ha siet, ugyanis már most rengetegen jelentkeztek.

Kovács „Kokó” István is részt vesz a versenyen
Kovács „Kokó” István is részt vesz a versenyen

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik