Tömegsport: olimpikonjaink is indulnak lépcsőfutásban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.23. 11:20
Huszonhárom emelet leküzdése vár szombaton a XVII. lépcsőfutó országos bajnokság résztvevőire.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal közösen szervezett versenyen idén először élsportolók is nekivágnak a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében a lépcsőknek szombaton 9 órától. Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenus, valamint Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila és Molnár Péter riói olimpikon kajakosok váltóban futnak fel a lépcsősoron.

A versenyen résztvevő tűzoltóknak teljes védőfelszerelésben, bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális védőkesztyűben, valamint acélpalackos légzőkészülékkel kell felfutniuk a 23. emeletre. A védőeszközök tömege megközelíti a harminc kilogrammot, a jelentkezők párban vagy egyénileg, női és férfi versenyzők korcsoport szerinti eloszlásban egyaránt indulnak a versenyen.

A viadalon valamennyi katasztrófavédelmi igazgatóság képviselteti magát, összesen 209 versenyző nevezett. Az erőpróbán részt vesz négy szlovákiai tűzoltó Pozsonyból, illetve számos létesítményi, önkormányzati és önkéntes tűzoltó egyesület is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik