Tokió 2020: Japán nem tett ígéretet a pluszköltségek átvállalására

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 12:17
Abe Sinzo japán kormányfő azt mondta: nem ígérte meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy országa átvállalja a tokiói olimpia elhalasztásából fakadó többletköltségeket.    

A miniszterelnök a tokiói törvényhozásban beszélt erről kedden.

„Nem tettem ígéretet arra, hogy Japán viseli az olimpia 2020-ról 2021-re halasztásának járulékos költségeit. Ez nem felel meg a valóságnak”– jelentette ki a kormányfő. Országa ugyanakkor mindent megtesz annak érdekében– hangsúlyozta –, hogy a jövő évi játékokat úgy rendezzék meg, hogy „az emberiség győzelmet aratott a koronavírus felett”.

Múlt hétfőn a japán hírügynökség arról számolt be, a miniszterelnök beleegyezett a halasztással összefüggésben felvetődő költségek átvállalásába, amelyek a Kyodo információja szerint hárommilliárd dollárra rúghatnak. Szuga Josihide, a japán kormány szóvivője másnap úgy nyilatkozott, Abe Sinzo nem kötött konkrét egyezséget a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Ezután bontakozott ki a vita a NOB és a japán szervezőbizottság között arról, hogy melyik fél milyen arányban viseli a tokiói játékok halasztásának költségeit

A tokiói olimpia idén július 24-én kezdődött volna, de március végén az a döntés született, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel később rendezik meg az eseményt. Ennek értelmében a játékokat jövő július 23. és augusztus 8. között tartják.

Az eddigi előkészületekre szakértői becslések szerint Japán már több mint 12 milliárd dollárnyit költött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik