Tokió 2020: indul a lángváltó – futók, láng és közönség nélkül

Vágólapra másolva!
2020.03.24. 09:48
Múlt héten pénteken érkezett meg Japánba az olimpiai láng, s az észak-keleti Fukusima prefektúrából csütörtökön el is indul a váltófutás, ám a szervezők néhány apró módosítást voltak kénytelenek eszközölni a koronavírus-járvány miatt.

SZAVAZÁS

Megrendezik 2020-ban Tokióban a nyári olimpiát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az olimpiai lángot a hagyományoktól eltérően nem a futók fogják vinni, hanem egy speciális tartóban, egy – vélhetően nyitott – autóban fogják szállítani, a szervezők reményei szerint viszonylag üres utakon, közönség nélkül, vagy legalábbis minimális nézelődővel – számolt be róla a japán Kjodo hírügynökség.

Váltófutás szervezői bejelentették azt is, hogy az esemény nevét is megváltoztatják, Lángváltó helyett A láng látogatásai néven fut majd a jövőben, és vélhetően az egyik legrövidebb olimpiai fáklya-körbehordozási ceremónia lesz. Vagy az egyik leghosszabb, ha elhalasztják az olimpiát.

Fukusimából indul el a láng (Fotó: AFP)
Fukusimából indul el a láng (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik