HIRDETÉS
MTI 2019.01.15 12:09 Frissítve: 2019.01.15 12:38

Tokió 2020: az olimpiai bizottság elnöke tagadja a korrupciós vádakat

A Franciaországban vád alá helyezett Takeda Cunekazu, a Japán olimpiai Bizottság elnöke tagadja, hogy bármilyen törvénytelenséget követett volna el a 2020-as nyári olimpia odaítélését megelőzően.

Takeda Cunekazu kész bizonyítani az ártatlanságát (Fotó: AFP)
A sportvezető kedden sajtótájékoztatón reagált az ellene folyó nyomozásra, amely múlt pénteken került nyilvánosságra. Hangsúlyozta, hogy a francia ügyészség kifogásolta kifizetések legálisak voltak a szingapúri Black Tidings tanácsadó irodának.

„Két szerződés volt a tokiói pályázati bizottság és a szingapúri cég között, ám azok az ilyenkor szokásos folyamatok végén születtek meg, és úgy is lettek elfogadva" – mondta Takeda Cunekazu, miután elnézést kért a japán emberektől és a jövő évi tokiói olimpia szervezésében érintettektől az aggasztó hírekért. – „Én voltam ebben a folyamatban az utolsó ember, aki engedélyezte a megállapodásokat, előttem többen megtették már ezt korábban."

Az elnök hozzátette, hogy a szerződések lobbitevékenységre és információgyűjtésre vonatkoztak, a díjazás pedig az ilyen munkákért járó szokásos összegnek megfelelő volt. A 71 éves sportvezető emlékeztetett arra is, hogy 2016-ban egy független bizottság már vizsgálta a szerződéseket, és minden rendben talált.

„Teljes mértékben együtt fogok működni a francia hatóságokkal, mindent megteszek, hogy bizonyítsam ártatlanságomat" – ígérte Takeda.

A vádemelés hírét múlt pénteken a Le Monde című lap írta meg először, majd a francia gazdasági ügyészség megerősítette azt, jelezve, hogy hivatalosan tavaly december 10-én indították el az ügyet. A gyanú szerint Takeda Cunekazu 2013-ban megvesztegetés szándékával utalt több mint kétmillió dollárt a Black Tidingsnak, azért, hogy bebiztosítsa a tokiói pályázat sikerét.

Japánban még 2016-ban vizsgálatot indítottak ennek kapcsán, majd a hivatalos szervek közölték, a kifizetés legális tanácsadói díj volt, és a Japán Olimpiai Bizottság is jelezte, hogy vizsgáló bizottsága szerint jogszerű volt az utalás. A 71 éves sportvezetőt a francia hatóságok kérésére japán ügyészek 2017-ben kihallgatták, a múlt hónapban pedig egy francia bíró előtt tett vallomást.

Takeda, aki díjugratásban szerepelt az 1972-es és 1976-os olimpián, 2001 óta vezeti a Japán Olimpiai Bizottságot, s hosszú évek óta tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

2019.03.18 12:17:55

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER

Marschall László főszerkesztőt a Rajk-per árnyékában 1949. december 29-én akasztották fel.

2019.03.15 18:18:45

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

Munkamániás és kérlelhetetlenül szigorú volt a játékosaihoz. De ez kellett ahhoz, hogy az öntörvényű zseniket egy irányba terelje.

2019.03.16 23:33:53

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Mert hiába akarok én lassan, hosszú melegítő szakasszal kezdeni, ha a periférikus látásommal észlelem, hogy balról nagyon igyekszik egy »háziasszony«. Na, azért ezt már ne! – szólal meg a riasztócsengő, és máris hajrázni kezdek.

2019.03.15 21:03:56

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

Európa sportfővárosa már négyszer rendezte meg a Budapest Urban Gamest, és szeptemberben még magasabb fordulatszámra kapcsol, az első World Urban Gamesnek ad otthont.

2019.03.08 18:52:10

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

Tehetségéről mindent elmond: a KSI-nél már eredményesen pingpongozott, az MTK-nál Pölöskei János néven még futballozott egy ideig.