Tokió 2020: a szervezők szerint 3678 milliárdba kerül a rendezés

Vágólapra másolva!
2019.12.20. 19:41
A szervezőbizottság közlése szerint a jövő nyári tokiói olimpia költségvetése 1350 milliárd japán jen (12.6 milliárd dollár, 3678 milliárd forint) lesz.

A pénteki közlemény szerint az ötkarikás játékok költségvetése tavalyhoz képest nem növekedett, ugyanakkor a jegyeladásokból és a szponzori szerződésekből 300 millió dolláros extra bevételhez jutottak.

A helyi számvevőszék 177 oldalas tanulmánya szerint azonban ennél jóval több lesz a kiadás: ők további 9.7 milliárd dolláros költséggel számolnak. Hozzáteszik, az említett összegek mellett a tokiói városvezetés további 7.4 milliárd dollárral segíti a szervezőket, amelyet az olimpiával kapcsolatos projektekre használnak fel.

A szervezőbizottság részéről ugyanakkor közölték: a számvevőszék már tavaly is hasonló adatokat adott ki tanulmányában, ám ezek akkor sem voltak valósak, és most sem azok.

Két japán újság – a pénzügyi Nikkei és a napilap Aszahi – is azt írta: a valós költségek jóval nagyobbak a bevallottnál. Ők 28 milliárd dollárra (8355 milliárd forint) becsülik a valós kiadást.

Amikor a japán főváros 2013-ban elnyerte a rendezés jogát, előzetesen 7.3 milliárd dolláros költségvetéssel számoltak.

A tokiói olimpia július 24-én kezdődik és augusztus 9-ig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik