Tokió 2020: a sportvezetők elégedettek az előkészületekkel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 13:16
Mind a hat nemzeti olimpiai bizottság küldöttsége elégedett volt a látottakkal a 2020-as tokiói játékokon tett terepszemlét követően.

„Nagy bizalommal vagyunk a tokiói olimpia rendezői felé. Magas szintű szervezésre számítunk tőlük, és amit eddig láttunk, az megfelel a róluk kialakított pozitív képnek” – mondta Andrew Baker, a Kanadai Olimpiai Bizottság egyik tisztségviselője az e heti látogatás végén.Andrew Baker, a Kanadai Olimpiai Bizottság egyik tisztségviselője az e heti látogatás végén.

A kanadai mellett az ausztrál, a belga, a brazil, a dán és az osztrák ötkarikás bizottság képviselői látogattak el a japán fővárosba, s valamennyien egyetértettek abban, hogy az előkészületek és az építkezések a megfelelő ütemben haladnak.

Korábban az olimpiai stadion átadásának csúszása, valamint az esemény logójának plágium-ügye okozott némi fennakadást, de például a riói olimpiával ellentétben a logisztikai kihívásokkal aligha lesz gond Tokióban. Nem úgy a magas hőmérséklettel, amely miatt már az 1964-es olimpiát is októberben rendezték meg. Három év múlva viszont július végén és augusztus elején lesz az olimpia, amikor a hőmérséklet általában 30 Celsius fok felett van.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen a tokiói időjárás nyáron, ami valóban kihívás” – folytatta Baker, majd hozzátette: a sportszövetségekkel együtt kell dolgoznunk azon, hogy a sportolókat megfelelően felkészítsük arra, miként lehet ilyen hőmérsékletben versenyezni.

A japán rendezők jelenleg is vizsgálják, hogyan lehet a sportolókat és a nézőket megvédeni a hőségtől. Egy javaslat szerint speciális burkolóanyaggal borítanák le az utakat, ami tompítja a nap erejét, s hűvösebben tartja a betont, ez viszont alaposan megnövelné a költségeket.

Tokió olimpiai pályázatában még az szerepelt, hogy minden versenyt az olimpiai falu nyolc kilométeres sugarú körzetében rendeznek meg. A rendezés elnyerését követően viszont a szervezők több sportág küzdelmeit Tokión kívülre tették, a költségek csökkentése miatt. A kanadai sportvezető szerint ez nem lehet probléma.

„Általánosságban a tokiói helyszín még mindig rendkívül egységes – mondta Baker, aki elmondta, hogy meglátogatták a vizes sportágak helyszínét, ami kimondottan közel van az olimpiai faluhoz. – Valóban vannak távolabbi helyszínek is, de a nézőknek egyáltalán nem kell aggódnak emiatt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik