Tékvandó: riói reménységünk egy kaszkadőr Kanadából

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2015.03.26. 08:55
null
Gonda Ivett két olimpián indult kanadai színekben, Rióban már magyarként lenne ott (Fotó: Szabó Miklós)
A 28 éves Gonda Ivett a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar tékvandós, egyetlen hazai versenyzőként résztvevője a Grand Prix-sorozatnak. 2013-ban kapta meg a magyar útlevelet, a 2014-es Európa-bajnokságon bronzérmet nyert, a nyílt holland bajnokságon első, a kanadain harmadik lett, a GP-versenyeken két bronz- és egy ezüstérmet gyűjtött. Kanadaiként korábban két olimpián (2004, 2008) indult, kétszer első, egyszer harmadik lett a Pánamerikai Játékokon. A riói olimpiára készülő sportolóval beszélgetett a Nemzeti Sport.

 

– Mikor járt legutóbb Magyarországon?
– Két éve – válaszolta elgondolkozva a Jászberényben született, de négyéves kora óta Kanadában élő és készülő, két éve magyar színekben versenyző Gonda Ivett. – Akkor is a tékvandó miatt érkeztem, általában csupán amiatt szoktam hazajönni. Versenyzőként rengeteget utazom, nagyon nehéz megoldani, hogy haza tudjak ugrani a rokonokhoz, mondjuk csak úgy, nyaralni.

– Miért döntött úgy a család, hogy Kanadában telepednek le?
– Szocializmus volt, még ha éppen akkoriban történt is a rendszerváltás. Édesapám más, jobb életet szeretett volna biztosítani nekünk, ezért 1990-ben kiköltöztünk Vancouverbe. A szüleim kint is felépítették az életüket, és bár a rokonság a mai napig Jászárokszálláshoz és Visznekhez köt minket, kint ragadtunk.

FONTOS VERSENY KÖVETKEZIK

Csütörtöktől vasárnapig a Kaukázus lábainál fekvő Nalcsikban első alkalommal rendezik meg a kizárólag olimpiai súlycsoportos Európa-bajnokságot, amelyen a magyar színeket a 49 kg-os Gonda Ivetten kívül az ugyanebben a kategóriában induló, tavaly ősszel junior Európa-bajnoki bronzérmes Lipcsei Claudia és az 57 kg-ban Eb-ezüstérmes Kotsis Edina képviseli. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából nem a dél-oroszországi kontinenstorna számít az év legfontosabb versenyének, hanem a májusban szintén Oroszországban, Cseljabinszkban rendezendő világbajnokság, illetve a júniusi, Bakiban első alkalommal sorra kerülő Európai Játékok, ahol a jelenlegi világranglistapontok alapján magyar részről Gonda és Kotsis léphet fel. A 2016-os olimpiai részvételhez az ötkarikás ranglista első hat helyének valamelyikét kell elcsípni, vagy az utána rendezendő kontinentális selejtezőben kell a fináléig eljutni, ahol az addig már kvótát szerző európaiak értelemszerűen nem indulnak.

– A csütörtökön kezdődő Európa-bajnokság előtt azonban villámlátogatást tett Budapesten, hogy csatlakozzon a magyar válogatotthoz. Milyen reményekkel utazik tovább Oroszországba?
– A mezőny nagyjából ugyanaz lesz az Eb-n, mint nyáron Azerbajdzsánban az Európai Játékokon, ezért az a cél, hogy új dolgokat gyakoroljunk júniusra most, és májusban, a világbajnokságon is. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából a jelenlegi a legfontosabb év, vébét és Európai Játékokat rendeznek, ezek lényeges versenyek, a nagy cél pedig, hogy kijussak Rióba. Én nem tudok évente tizenöt versenyen elindulni, annyi támogatást nem kapok, így a legfontosabbakat kell kiválasztanunk, azokra felkészülni, ott jól szerepelni.

– Ha már szóba hozta a felkészülést, hogyan edz Kanadában?
– Az edzőmmel, a dél-koreai származású Lim Sin Vukkal – aki egyben a férjem és a kanadai válogatott vezetőedzője is –, Vancouverben van egy klubunk, nemrég nyitottunk még egyet Torontóban. Ott készülünk a többi tanítvánnyal, köztük a tizenegy évvel fiatalabb húgommal, Evelynnel – ő kanadai színekben indul a vébén, én pedig magyarként.

– A húga Kanadában született, és a szintén nagy reménységünknek számító Kotsis Edinával azonos súlycsoportban szerepel. Szóba került már, hogy esetleg a húga is magyarként versenyezzen?
– Nem tudjuk még. Kanadaiként indul a Pánamerikai Játékokon, neki előbb azt kell végigcsinálnia. Szerintem minden olimpiai ciklus után le kell ülni, hogy eldöntsd, folytatod-e vagy sem, mert a munka nem egy esztendőre szól, négy évre le kell hogy foglaljon a tékvandó. Tizennyolc éves lesz, elég jól is csinálja, ha mindketten ki tudnánk jutni Rióba, nagyon szép lenne, ám ha nem sikerül, neki akkor is lesz még lehetősége arra, hogy ott legyen a következő két-három olimpián. De azt, hogy folytatja-e és milyen színekben, neki kell eldöntenie.

– Ön folytatja Rio után?
– Nem. Rio után én már kész leszek mint versenyző, ez az utolsó olimpiai felkészülésem, ez lehet az utolsó olimpiám. A 2012-es játékokra nem jutottam ki, mert Peking után, 2008 és 2012 között nem tettem igazából bele a szívem a felkészülésbe, másképp viszont nem lehet.

Menetrend, helyszínek, jegyek, árak, 
friss hírek – RIO 2016, ADATBANK
Menetrend, helyszínek, jegyek, árak, friss hírek – RIO 2016, ADATBANK

– Ezek szerint most másként áll hozzá az olimpiához?
– Igen. Tudtam, ha folytatom Rióig, váltanom kell, mert az akkori kanadai kritériumok nem kedveztek nekem, és annyira már nem is voltam fiatal, nehezebb lett volna a kvalifikáció. Ekkor jött az ajánlat a magyar szövetségtől, amellyel mindig megbeszéljük, hogyan tudunk egymásnak segíteni, mert az a cél, hogy kijussunk Rióba, illetve hogy minél több érmet nyerjünk, hiszen ezen múlik a szövetségi támogatás. Londonban egyébként nézőként ott voltam, és a versenyt figyelve jöttem rá, valami még mozog bennem, megpróbálnék még egy ciklust. De tényleg ez lesz az utolsó.

– És utána?
– Gyerekeket tanítok tékvandózni, két éve elkezdtem helyi televíziós sorozatokban kaszkadőrködni. Amit a sportnak köszönhetően elsajátítottam, azt tudom használni a tévében. Csak akkor vállalok el egy munkát, ha a versenyek és az utazások között belefér az időmbe, de nagyon élvezem. A tékvandó segített hozzá ehhez a munkához, mert Kanadában nincs más, az én magasságomhoz, súlyomhoz hasonló, aki meg tudná csinálni ezeket a jeleneteket. Múlt szerdán például rám lőttek, el kellet esnem, azt is gyakoroljuk, hogyan kell magasból lezuhanni. De úgy kell terveznem és gyakorolnom, hogy ha jön egy fontos verseny, ne vállaljam, mert nem akarok megsérülni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik