Tekvandó: Márton Luana világbajnok lett Bakuban!

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.05.29. 18:49
null
Márton Luana úton a vb-cím felé (Fotó: worldtaekwondo.org)
Soha rosszabb kezdést: az élete első felnőtt-világbajnokságán szereplő Márton Luana nem talált legyőzőre Bakuban (Bakι), és olimpiai súlycsoportban, 57 kilogrammban megszerezte a magyar női tekvandó első világbajnoki címét.

Végig mosolygott Márton Luana.

Nemcsak a döntő után, hanem már a bemutatásnál, sőt, voltaképpen a reggeli selejtezők során is, mintha érezte volna, hogy élete eddigi legszebb napja vár rá. Megélte minden pillanatát, elvégre az esélyesség terhe mindig a riválisát nyomta, 17 évesen, élete első felnőtt-világbajnokságán, a világranglista 61. helyezettjeként elvárásokról nem beszélhettünk.

Meglepetésekről már annál inkább. A Madridban élő, spanyol klubban készülő 57 kilogrammos magyar tekvandós rögtön a bakui vb első versenynapján pástra lépett, az első körben pedig megizzadnia is alig kellett, az ír Emma Cahillt ötödik intése után a második menetben leléptették. A legjobb 16 közé kerülésért viszont már egy rutinos rivális, az iráni születésű belga Raheleh Asemani következett, aki az első menetet megnyerte, majd a másodikban már 6–2-re is vezetett… Innen aztán Márton fordított, öt ponttal győzött, a döntő menetben pedig nem ismert kegyelmet, 7–0-val búcsúztatta ellenfelét.

Nagyon úgy tűnt, hogy tekvandósunkat ezen a napon képtelenség megállítani, hiszen amellett, hogy széles repertoárral támadott, rendkívül jól védekezett, nagyon kevés pontot tudtak szerezni ellene a vetélytársak. A görög Faidra Kaltekinek mindössze ötöt sikerült, igaz, két szoros menetet hozott a mérkőzés, de mindkettőt behúzta Márton, így készülhetett a negyeddöntőre. A pontszegény után látványos ütközet következett a koreai Hanna Li ellen: Márton az első menetet testrúgásokkal megnyerte, és a másodikban is vezetett, de az utolsó fél percben Li fordított. A harmadik menetet Márton bírta jobban erővel, és az utolsó pillanatban bevitt fejrúgással biztosította éremszerzését Bakuban.

Az elődöntők és a döntők már egy páston zajlottak, a szervezők pedig megadták a módját, látványos fényjátékkal fokozták a hangulatot. Rögtön a magyar lány bemutatásával indult a program, akinek arcán most először látszott némi feszültség – aligha kell ezen csodálkozni, ha valakit első felnőtt vb-elődöntőjére szólítanak. A brazil Maria Pacheco ellen sem kezdett megilletődötten Márton, gyorsan szerzett két pontot, majd a folytatásban még kettőt, és mivel az ellenfél csak egyszer talált, az első menetet a magyar tekvandós nyerte. Aztán a másodikat is, méghozzá elképesztő fegyelmezettségének köszönhetően: a brazil erejéből ismét csak egy testtalálatra futotta.

Alig ötven percet lehetett pihenni a döntőig, amely Márton hatodik mérkőzése volt a világbajnokságon, vagyis már csak a szíve vitte előre. Az aranyéremig! Az első menetet újfent a védekezésével nyerte meg Márton, a tajvani Lo Csia-Ling csak az utolsó másodpercben tudta kiszorítani magyar riválisát a küzdőtérről egy pontért – a magyar tekvandós nem ellenkezett, hiszen időközben lepergett a hátralévő idő. A második menetben aztán mindent megtett a tajvani, hogy kihasználja több mint tízcentis magassági fölényét, de egy-egy testrúgás után Márton tisztán eltalálta ellenfele oldalát, aki a hátralévő időben hiába próbálkozott fejrúgásokkal, nem járt sikerrel.

Amint felharsant a menet, egyben a döntő végét jelző dudaszó, Márton szaladt is edzőjéhez, a finnhez, hogy a nyakában ünnepelje a magyar női tekvandó első világbajnoki címét – kétségkívül ekkor volt a legszélesebb a mosolya.

Az első nap másik magyar indulója, a 68 kilogrammban versenyző Józsa Levente a nyolcaddöntő öt intése miatt búcsúzott, így a kilencedik helyen zárta a világbajnokságot. Kedden újabb éremben reménykedhetünk, mert Füredi Rebeka mellett a címvédő Salim Omar Gergely is pástra lép – a szenzációs kezdés után jöhet a hasonló folytatás.

TEKVANDÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BAKU (BAKI)
Nők. 57 kg.
1. Márton Luana (magyar), 2. Lo Csia-Ling (tajvani), 3. Hatice Ilgun (török) és Maria Pacheco (brazil).
A legjobb 32 közé jutásért: Márton–Cahill (ír) 2–0. A legjobb 16 közé jutásért: –Asemani (belga) 2–1. Nyolcaddöntő: –Kalteki (görög) 2–0. Negyeddöntő: –Hanna Li (koreai) 2–1. Elődöntő: –Pacheco 2–0. Döntő: –Lo Csia-Ling (tajvani) 2–0.
Férfiak. 68 kg.
1. Bradly Sinden (brit), 2. Jin Ho Jun (dél-koreai), 3. Matin Rezaei (iráni) és Ulugbek Rasitov (üzbég), ...9. Józsa Levente. A legjobb 32 közé jutásért: Józsa–Pereira (portugál) 2–0. A legjobb 16 közé jutásért: –Rocha (kolumbiai) 2–0. Nyolcaddöntő: –Hiao Cseng-ming (kínai) 1–2.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik