Teke-vb: Kakuk Levente nyert a magyar házidöntőben

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 16:02
null
Kakuk Levente: Megnyertem!
Taroltak a magyarok a szombaton befejeződő brnói egyéni teke-világbajnokságon. A zárónapon egy arany és két ezüst lett a termés, az országok közötti versenyt is óriási fölénnyel nyerték meg tekézőink.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva, a klasszikus egyéni (4x30 dobás) szám szombati férfi elődöntőjében Kakuk Levente és Kiss Tamás is legyőzte ellenfelét, így honfitársaink kisajátították a finálét. Kakuk 2:2-vel, 647–637-es fakülönbséggel verte meg az osztrák Lukas Hubert, a vb-n végig hatalmas formában játszó (az összetett egyénit már pénteken megnyerő) Kiss Tamás pedig 3:1-gyel (695–628) búcsúztatta a szerb Goran Osztojicsot.

A döntőben azonban Kakuknak jött ki a lépés, és 725 fájára csak 656-tal tudott válaszolni Kiss, így a szegedi sportoló 3:1-es szettaránnyal diadalmaskodott. Kakuknak ez az első egyéni sikere, eddig három csapat- és egy páros-világbajnoki címet szerzett.

Érdekesség, hogy legutóbb 2006-ban, Miklós Nóra révén született magyar vb-arany klasszikus egyéniben. (Sprintarannyal például tele a padlás.)

A zárónapon ugyan már nem szerepelt, de ezüstérmet szerzett Méhész Anita egyéni összetettben (klasszikus egyéni+sprint), miután a női elődöntőben szereplők közül a megelőzésére még esélyes román Luminita Dogaru és a német Simona Schneider már nem tudott érdemben javítani korábbi legjobb egyéni eredményén. Női egyéniben a szintén német Sina Beisser nyakába akasztották az aranyat.

A magyar csapat három első és három második hellyel fejezte be a vb-t, míg a mögötte holtversenyben második Szlovénia, Németország és Csehország egy-egy aranyat és bronzot szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik