TAO: „Sikerült új alapokra helyezni a legkedveltebb sportágak jövőjét”

MTI MTIMTI MTI
2013.06.18. 21:31
A sportcélú társaságiadó-kedvezménnyel sikerült új alapokra helyezni a legkedveltebb sportágak jövőjét – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Tamásiban, a helyi kézilabdacsarnok avatásán.

A sportcsarnok a támogatási rendszer működőképességét igazolja, amely ennél a beruházásnál 350 millió forintot jelentett Tamásinak – tette hozzá a kormányfő, aki mások mellett Mocsai Lajossal, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával és Vetési Ivánnal, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökével együtt vágta át ünnepélyesen a nemzeti színű szalagot.

Orbán Viktor az öt látványcsapatsportág (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong) támogatására használható társaságiadó-kedvezményre (TAO) utalva azt mondta: az Európában egyedülálló támogatási rendszer nélkül a magyar versenysport aligha tudna kikerülni abból a gödörből, amelyben jelenleg van.

Mint mondta, a 2011–12-es támogatási időszakban 33,5 milliárd forintot fordítottak sportlétesítmények beruházásaira, a következő időszakban ez az összeg 43 milliárd forintot tesz majd ki.

„Az első szakaszban 27 intézmény építését határoztuk el, és jónéhányat már át is adtunk, 2014-ig további huszonnyolc beruházást fogunk átadni" – tette hozzá. Az átadásra kerülő létesítmények között megemlítette: nyolc helyen – többek közt Szentgotthárdon, Dunaújvárosban, Érden, Siófokon – a kézilabda számára, szintén nyolc településen – mások mellett Cegléden, Szolnokon, Pécsett, Gödön, Szentesen – a vízilabda számára épülnek csarnokok, uszodák, ezenkívül négy jégkorongcsarnok is épül.

Arra is kitért, hogy a kormány a napokban dönt 16 másik sportági szakszövetséggel kötendő megállapodásról, amelyek tartalmazzák a létesítmények és az utánpótlás-nevelés támogatását is. Ebbe a körbe az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, az evezés, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpársportok, a korcsolya, az ökölvívás, az öttusa, a röplabda, a sportlövészet, a tenisz, a torna, az úszás és a vívás tartozik majd.

A miniszterelnök a mindennapos testnevelés bevezetése kapcsán hangoztatta: „nemzetközi tanulmányok igazolják, hogy azok a gyermekek, aki rendszeresen sportolnak, nemcsak egészségesebbek lesznek, hanem okosabbak is."

„A felelősség azt írja elő, hogy teremtsünk meg minden lehetséges feltételt ahhoz, hogy gyermekeink több esélyt kapjanak a jövőbeli sikerekre" – tette hozzá.

A Tamási Oktatási és Nevelési Intézmény Szabadság utcai iskolája mellett álló, 1200 négyzetméteres sportcsarnok 498 millió forintos beruházással épült fel, amelyhez a 350 millió forint társaságiadó-kedvezmény mellett 148 millió forintot a tamási önkormányzat biztosította.

A kézi-, kosár- és röplabdamérkőzések lebonyolítására alkalmas létesítmény tulajdonosa a Tamási Kézilabda Klub Egyesület, az üzemeltetője pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lesz.

Az egyesület, amelynek női csapata az NB II-ben szerepel, és 105 igazolt sportolója van, elsősorban az utánpótlás-nevelést helyezi előtérbe – mondta az MTI-nek Jurasits Krisztina, az egyesület elnöke.

Legfrissebb hírek

Kálnoki Kis Attila: Nagy megtiszteltetés, hogy a magyar sportot, azon keresztül a hazámat szolgálhatom

Egyéb egyéni
2026.05.25. 08:26

Hivatalos: Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
2026.05.24. 09:57

NS-infó: Kulcsár Krisztián lesz a sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
2026.05.13. 20:59

Lemondott a WTA vezérigazgatója

Tenisz
2026.04.23. 09:08

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 08:02

Sportpolitika: Bács-Kiskun vármegyében is megtartották a Sportinfót

Egyéb egyéni
2026.03.05. 20:39

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
2026.02.07. 18:12

Milánó 2026: a FIS eltiltotta az orosz sportolókat az olimpiai selejtezőktől

Téli sportok
2025.10.22. 13:58
Ezek is érdekelhetik