Tájfutás: új versenysorozat indul – bejelentették a tájfutó Sprint Ligát

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 14:48
Címkék
Új versenysorozat indul a legjobb magyar tájfutóknak: az elmúlt két évtizedben előtérbe került rövid távú versenyforma népszerűsítésére a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség létrehozta a Sprint Ligát.

A sorozat az első évben – idén – három futamból fog állni. A nyitány május 22-én Szentgotthárdon lesz.

Az új versenyt bemutató csütörtöki közleményben emlékeztetnek rá, hogy bár a tájékozódási futás hagyományosan a természetben űzött sportág, az elmúlt húsz évben egy új versenyforma bontakozott ki: a rövid távú, vagy sprint tájfutás. A hagyományos erdei versenyszámokkal szemben a rövid távú futamokat városi környezetben bonyolítják le, a pályák pedig mindössze 12–15 perc alatt teljesíthetők, azaz nagyjából 3.5–4.5 kilométer hosszúak. A feladat ugyanakkor nem változott: a győztes az, aki sorrendben megfogja a térképen szereplő összes ellenőrzőpontot, és elsőként ér a célba.

A rövid távú tájfutás népszerűségét jelzi, hogy tavalytól különvált az erdei és a sprint szakág világbajnoksága – olvasható a tájékoztatásban. Páratlan években erdei, páros években pedig városi rövid távú vb-t rendeznek. A tavalyi világbajnokság kényszerű halasztása miatt ugyanakkor 2022-ben rendezik meg először önállóan a sprint vb-t.

Az új hazai sorozatban az első állomást júniusban óbudai viadal követi, a döntőt pedig októberben rendezik egy egyelőre még nem kijelölt helyszínen. Az első két, egyformán egyéni indításos futamon elért eredmények alapján a döntő futamot vadászrajtos lebonyolítással rendezik, így végül az lesz a sorozat összetett győztese, aki elsőként szakítja át a döntőben a célszalagot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik