Szobrot állítottak pályafutása első állomásán Weisz Árpádnak

Vágólapra másolva!
2023.05.31. 18:15
null
Weisz Árpádnak szobrot állítottak (Fotó: Árvai Károly)
A kőbányai Törekvésből induló futballistára, az Ambrosiana és a Bologna bajnok edzőjére, a holokauszt áldozatára emlékeztek az Eiffel Műhelyháznál.


Szobrot avattak szerdán a Kőbányai úti Eiffel Műhelyház előterében Weisz Árpád tiszteletére. A Solton, 1896-ban született sportember a környék vasutas egyesületében, a Törekvésben kezdte labdarúgó-pályafutását, a magyar válogatott játékosaként hatszor lépett pályára, legfőbb sikereit azonban edzőként érte el Olaszországban. Az Internazionale elődjének számító Ambrosianát 1930-ban vezette bajnoki címig, a Bolognát pedig 1936-ban és 1937-ben, majd elindította az 1938-as aranyérem felé vezető úton, mielőtt a fasiszta rendszer diszkriminatív törvényei miatt kénytelen volt elhagyni Olaszországot, és Párizsban, majd Hollandiában keresett menedéket.

Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk és emléket állítsunk egy kiváló sportembernek, nagyszerű labdarúgónak, korszakos edzőnek. Akkor is szobrot érdemelne, ha sorsa nem lenne tragikus” –kezdte ünnepi beszédét Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, felidézve, hogy a zsidó származású tréner feleségével és két gyermekével Auschwitzban halt meg a holokauszt áldozataként. A politikus megfogalmazása szerint a családtagjait másfél évvel túlélő, 1944. január 31-én elhunyt tréner életútja tanúságtétel a labdarúgás szépségéről éppúgy, mint a náci népirtás borzalmáról.

Eli Cohen, Izrael állam külügyminisztere köszönetet mondott a magyar kormánynak a szoborállításért, és azért, hogy támogatja Izraelt a nemzetközi kapcsolatok terén. Hangsúlyozta: „A Weisz család tragédiája sok millió zsidó története is. Az emléküket nem szabad elfelejteni, tanulnunk kell a múltból, és mindent meg kell tenni az ellen, hogy hasonló pusztítás előforduljon.”

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség alelnöke Bíró Lajos szobrászművész alkotásának leleplezése előtt felhívta a figyelmet az 1920-as, 1930-as években olasz földön dolgozó magyar edzők, játékosok szakmai hatására. Weisz Árpád élettörténetéről szólva így fogalmazott: „Ékes bizonyítéka annak, hogy a huszadik század népelnyomó diktatúrái milyen tragikus hatást gyakoroltak a kiemelkedő tehetségekre. Példája megerősíti a Magyar Labdarúgó Szövetség hozzáállását a rasszizmus elleni harcban, a szövetség a zéró tolerancia jegyében lép fel ezen a téren.”

Jelen volt az eseményen más állami és sporttisztségviselők mellett Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke és Joey Saputo, a Bologna elnöke is. Az olasz sportvezető így zárta beszédét: „Megtisztelő és megindító itt lenni, kifejezni tiszteletemet Weisz Árpád iránt, aki a legnagyobb sikerét a Bologna edzőjeként érte el. Amióta 2007-ben Matteo Marani portrékönyve segített a széles közönséggel megismertetni életútját, a holokauszt emléknapján Bolognában őrá emlékezünk. Sorsa üzenettel szolgál a fiataloknak arról, hogy a diszkriminációt el kell utasítani, az őrült ideák szülte események nem ismétlődhetnek meg.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik