Sznúker: varázslat - O'Sullivan 6-0, 147-es brékkel, videó

Vágólapra másolva!
2014.12.04. 22:35
Kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt ki Ronnie O'Sullivan a sznúker Egyesült Királyság bajnokságának nyolcaddöntőjében. Az ötszörös világbajnok angol klasszis 6–0-val söpörte félre Matthew Seltet, ráadásul az utolsó frémben 147-es, vagyis maximális bréket ért el.
O'SULLIVAN: REMEGTEM
„Felszívtam magam, áradt bennem az adrenalin – elevenítette fel az utolsó frémet O'Sullivan. – Remegtem, akár egy levél. A kék éppenhogy beesett, ezért a rózsaszínnél is reszkettem, de végül jól meglöktem. Már az utolsó golyó előtt ünnepeltem, mert biztos voltam benne, hogy nem ronthatom el. Aztán eszembe jutott Ken Doherty esete, aki egyszer éppen ebben a helyzetben hibázott. Nem akartam bolondot csinálni magamból.”
O'SULLIVAN: REMEGTEM
„Felszívtam magam, áradt bennem az adrenalin – elevenítette fel az utolsó frémet O'Sullivan. – Remegtem, akár egy levél. A kék éppenhogy beesett, ezért a rózsaszínnél is reszkettem, de végül jól meglöktem. Már az utolsó golyó előtt ünnepeltem, mert biztos voltam benne, hogy nem ronthatom el. Aztán eszembe jutott Ken Doherty esete, aki egyszer éppen ebben a helyzetben hibázott. Nem akartam bolondot csinálni magamból.”

Ember legyen a talpán, aki megállítja Ronnie O'Sullivant! Az angol klasszis legjobb formáját idézően játszik az Egyesült Királyság bajnokságán Yorkban. A nyolcaddöntőben semmi esélyt sem hagyott Matthew Seltnek.

O'Sullivan az ötödik frémben nagyon közel járt a maximális brékhez, de a bravúros lökések ellenére 89-nél hibázott, tehát elmaradt a 147-es pontsorozat. Ekkor az eredményjelzőn már 5–0 állt, tehát O'Sullivannek nem kellett nyomás alatt játszania. Talán ennek köszönhette, hogy a hatodik frémben már összejött a bravúr: meglökte karrierje 13. maximális brékjét!

O'Sullivan ellenfele a negyeddöntőben a skót Anthony McGill lesz, aki a négyszeres világbajnok John Higginst búcsúztatta.

A 147-es brék

Ting Csün-huj kiejtésével a 3. forduló legnagyobb szenzációját elérő, 18 éves James Cahill nem tudta megismételni produkcióját Mark Davis ellen, sima 6–2-vel kiesett.

A címvédő Neil Robertson sem folytathatja, az ausztrált a legszebb napjait idéző, korábbi világbajnok Graeme Dott búcsúztatta egy döntő frémes ütközetben.

SZNÚKER, EGYESÜLT KIRÁLYSÁG BAJNOKSÁGA, YORK
Nyolcaddöntő (ágrajz szerint)

Graeme Dott (skót)–Neil Robertson (ausztrál) 6–5
Stuart Bingham (angol)–Ricky Walden (angol) 6–0
Anthony McGill (skót)–John Higgins (skót) 6–5
Ronnie O'Sullivan (angol)–Matthew Selt (angol) 6–0
Mark Davis (angol)–James Cahill (angol) 6–2
Judd Trump (angol)–Rod Lawler (angol) 6–3
Marco Fu (hongkongi)–Shaun Murphy (angol) 6–5
Stephen Maguire (skót)–David Morris (ír) 6–3
A negyeddöntő párosítása
Graeme Dott (skót)–Stuart Bingham (angol)
Ronnie O'Sullivan (angol)–Anthony McGill (skót)
Judd Trump (angol)–Mark Davis (angol)
Marco Fu (hongkongi)–Stephen Maguire (skót)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik