Sznúker-vb: O'Sullivan legyőzte Cartert, a címvédő a nyolc között

Vágólapra másolva!
2013.04.29. 22:01
A negyeddöntőbe jutott Ronnie O'Sullivan a sheffieldi sznúker-világbajnokságon, miután a nyolcaddöntőben 13:8-ra legyőzte Allister Cartert. A címvédő angol a négy közé jutásért honfitársával, Stuart Binghammel játszik.

O'Sullivan és Carter tavaly éppen egymás ellen vívták a világbajnoki döntőt, így ez a találkozó egyfajta visszavágó is volt. Az utolsó, hétfő esti szakaszra O'Sullivan 9:7-es vezetésével fordultak, de innen Carter már csak egy frémet tudott nyerni.

Boldog vagyok, hogy továbbjutottam – mondta O'Sullivan. – Tudni kell, hogy ez nem sprint, hanem egy maraton, és erre jó teszt volt az Ali elleni meccs. Később sem lesz könnyebb.”

 

A kínai Ting Csün-hujnak sikerült felülemelkednie a Mark King elleni pocsék kezdésen (6:2-re is vezetett már az angol), és végül simán, 13:9-re hozta a mérkőzést.

„Aggódtam egy kicsit az első szakasz után – mondta Ting. – De jót tett az éjjeli pihenés, magabiztosan jöttem vissza reggelt játszani. Úgy éreztem, hogy meg tudom nyerni az összes frémet, és le tudom győzni Markot. Mindenesetre nem ment könnyen.”

SZNÚKER-VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
NYOLCADDÖNTŐ

Ronnie O’Sullivan (angol, 1. kiemelt)–Ali Carter (angol, 16.) 13:8
Ting Csün-huj (kínai, 10.)–Mark King (angol) 13:9
Stuart Bingham (angol, 9.)–Mark Davis (angol) 13:10
Ricky Walden (angol, 14.)–Robert Milkins (angol) 13:11
Korábbi eredmények
Shaun Murphy (angol, 5.)–Graeme Dott (skót, 12.) 13:11
Michael White (walesi)–Decsavat Pumjang (thaiföldi) 13:3
Judd Trump (angol, 4.)–Marco Fu (hongkongi) 13:7
Barry Hawkins (angol, 15.)–Mark Selby (angol, 2.) 13:10
A negyeddöntő párosítása (ágrajz szerint)
Ronnie O’Sullivan (angol, 1.)–Stuart Bingham (angol, 9.)
Shaun Murphy (angol, 5.)–Judd Trump (angol, 4.)

Ricky Walden (angol, 14.)–Michael White (walesi)
Ting Csün-huj (kínai, 10.)–Barry Hawkins (angol, 15.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik