Szkander: kiváló magyar szereplés Csehországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 14:05
Címkék
Taroltak a fiatal magyar szkanderversenyzők Csehországban: a Kosticében megrendezett 13. Junior Grand Prix-n a magyar válogatott 18 versenyzője összesen hat arany-, tíz ezüst- és hat bronzérmet szerzett.

A kiváló egyéni teljesítmények mellett a csapatbajnokságot is megnyerte a magyar együttes. A második helyen a szlovákok végeztek, megelőzve a dobogón a cseheket.

„Erről a versenyről azt kell tudni, hogy a visegrádi országok húsz év alatti fiataljai vesznek részt rajta, és a magyarok rendszerint jól szerepelnek. Örülök, hogy a hagyományoknak megfelelően ezúttal is remek szereplés után jöhettünk haza” – mondta Csabai Attila, a magyar szövetség elnöke, aki a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke is egyben.

A sportágban idén Budapest rendezi meg a világbajnokságot, amely szeptember 5. és 10. között lesz a MOM Sportközpontban. Budapest másodszor adhat otthont szkander-világbajnokságnak.

Szkanderben külön versenyeket rendeznek jobb, illetve bal kézre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik