Számmisztika? 23 magyar az U23-as birkózó Eb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.23. 17:45
null
Galambos Ramónától sokat vár a női szakág vezetője
Kedden indul a menet, pontosabban Walbrzych városában a szabadfogásúak mérkőzéseivel kezdődik meg az első Európa-bajnokság a 23 éven aluliak korosztályának, vagyis a felnőttek közvetlen utánpótlásának. Sokszor felmerült már korábban, hogy talán jó lenne, ha a válogatott versenyzők klubedzői is a helyszínen követhetnék a világversenyek eseményeit. A magyar szövetség – az új vezetőség jóvoltából – biztosítja a klubedzők kiutazását és elszállásolását a lengyelországi kontinensviadalon. (x)

A női válogatottunk tagjai sikeres lengyel edzőtáboron vannak túl, kedden ismét Lengyelország felé veszik az irányt. A szakvezető Wöller Ákos rendkívül fiatal csapatot irányít.

„Tény, hogy fiatal a válogatott, mert például Galambos Ramóna másodéves junior, és négy évvel idősebbekkel is szembekerülhet, ami óriási különbség ebben a korban – kezdte Wöller Ákos. – Ha Dénes Mercédeszt és Németh Zsanett említem, ők 21 évesek, tehát a felnőtt korosztály elején járnak, de nekik már fel kell venniük a versenyt a többiekkel, a legjobbakkal is."

A szakember végignézte a rajtlistát, és talált néhány olyan birkózót, akik már jobb eredményeket értek el felnőtt világversenyeken. Például az orosz világbajnoki érmes Koblova is rajthoz áll, vagy Németh Zsanett súlycsoportjában az észt Mae Epp világbajnoki ötödik helynél tart, és még sorolhatnánk.

„Nagyon egyetértek azokkal, akik létrehozták ezt az Európa-bajnokságot, mert »tűzben« tartja azokat fiatal felnőtteket, akik a junior korból kijöttek. Sikerélményt lehet szerezni egy világversenyen. Egyértelmű, hogy kiktől várhatunk el jó eredményt az U23-as Eb-n. Dénes Mercédesz, Németh Zsanett és Galambos Ramóna képes lehet rá, hogy valahol az élmezőnyben fejezze be a versenyt, és szeretném, ha még valaki kellemes meglepetést szerezne a csapatból. Mindenesetre az említett hármastól egy érmet mindenképpen elvárok" – mondta Wöller.

A szabadfogásúak a tatai edzőtáborozást követően kelnek útra Lengyelországba. Gulyás István szakágvezető rendkívül hasznosnak, egyfajta korosztály-összekötő kapocsnak ítéli meg az U23-as Európa-bajnokságot, mert nagy a különbség a junior és a felnőtt korúak között.

„Sok versenyzőt veszítünk el a juniorból kiöregedett birkózók közül, és ez nemcsak a mi gondunk, hanem más országok is küzdenek ezzel – fejtegette a szakember. – Az a probléma, hogy ezek a fiatalok nagy többségükben nem tudnak első emberekké válni a felnőtteknél, nincs lehetőségük, eltűnik a motiváció, főleg akkor, ha erősebb edzőtárs áll velük szemben."

Az utánpótlás kontinensversenyek megrendezése más sportágakban – például az atlétikában – bevált, lehetőséget ad a fiatal sportolóknak a „beleerősödésre". Szabadfogású csapatunk lényegében két részből áll, egyrészt olyanok alkotják, akik már rendelkeznek a felnőtt versenyek rutinjával, másrészt azok kaptak helyet a csapatban, akiknek ez a fajta tapasztalat még hiányzik a fegyvertárukból. nevét említette Gulyás István a felnőtt rutinnal rendelkezők között.

„Molnár József, Lukács Norbert, Gulyás Zsombor és Nagy Mihály valahol a mezőny elején végezhet, a többiek számára ez megmérettetési lehetőség. Ami a formánkat illeti, azzal nincsen baj, az edzőtáborok, a versenyek jól sikerültek, sérültünk sincs, egyszóval optimista vagyok" – mondta Gulyás István.

Struhács György, a kötöttfogás főnöke azért aggódik – erre már korábban is utalt –, hogy az U23-as korosztályban meglehetősen kevés, nemzetközileg ütőképes versenyzőnk van, sok junior birkózó alkotja a válogatottat, így a csapatunk fő célja Lengyelországban elsősorban a rutinszerzés lehet.

„Lám Bálint jó eredményt érhetett volna el, de mint köztudott, Szombathelyen megsérült, nem állhat rajthoz, 130 kilóban nem indítunk versenyzőt. A szőnyegre lépők közül talán Lévai Zoltán csíphet el jó helyezést, de mint tudjuk, sok minden függ a sorsolástól" – mondta Struhács György.

A kötöttfogású mezőny tagjai afféle kísérleti nyulak is lesznek, hiszen a sokat emlegetett és tervezett új szabályok szerint kell birkózniuk, ugyanis az U23-as Eb lesz az utolsó szabálytesztelő verseny. Nem mondhatni, hogy Struhács György a küszöbön álló változtatások pártján áll, erős fenntartásai vannak. Mostanában jó meccseket, akciókat látott a kötöttfogású versenyeken, a látványosság magáért beszélt, a bíráskodást döntő többségében korrektnek ítélte meg.

„Mindenki arra törekedett, hogy ne legyen passzív, és ne intsék meg – érvelt a szakágvezető. – Ha viszont kiveszik a rögzített térdelő helyzetet, ha nem jár pont a kitolásért, alig lesz akció. Ráadásul a passzivitásért nem jár leléptetés, csak figyelmeztetés, és minden második figyelmeztetés után büntetnek, az ellenfélnek adnak egy pontot. Gondoljuk csak meg, mi történik, mi történhet, ha valaki véletlenül „rászalad" egy négypontos dobásra – ami megtörtént például Bácsi Petivel is a Magyar Nagydíjon –, akkor mit csinálhat az ellenfele, hogy megtartsa az előnyét? Például azt, hogy elkezd taktikusan, de passzívan birkózni, esze ágában sem lesz kockáztatni, csak arra ügyel, hogy ne nagyon intsék meg, a sündisznóállás ellenére sem. Számoljunk egy kicsit: a tervezett új szabály szerint – ha nincs másik akció – tízszer kell, hogy figyelmeztessék, ezért kaphat az aktív fél összesen öt pontot, és csak így tudja megnyerni a meccset. Vagyis az, hogy a passzivitás nem járhat leléptetéssel, egyáltalán nem az akciózást és a támadást ösztönzi. Ez persze visszásságokra adhat okot, hiszen adott esetben a bírónak nehéz eldönteni, hogy ki az aktívabb, ha nincs leküldés. Visszaköszönhetnek a 90-es évek, amikor a világversenyeken csak úgy sorjáztak a 0-0-ás végeredmények. Most akkor azt az időt akarjuk visszahozni, miközben végre jó irányba mozdult, látványosabbá vált a kötöttfogás?"

Mindenesetre ezzel a véleményével Struhács György nincsen egyedül, és talán a nemzetközi szövetség döntéshozóinak sem lehet az a célja, hogy „megfagyasszák" a kötöttfogást, és visszalépjünk az időben két évtizedet. Most pedig következzen az első ízben megrendezésre kerülő U23-as Európa-bajnokság. A versenyzőink, szakvezetőink mellett a magyar bírók is képviseltetik magukat, Pál Szabolcs vezet majd mérkőzéseket Walbrzych-ban.

Az U23-as birkózó Eb-re utazó magyar csapat tagjai
Szabadfogás

57 kg: Vilhelm Richárd (UTE)
61 kg: Molnár József (Csepeli BC - Abonyi BC)
65 kg: Lukács Norbert (Csepeli BC)
70 kg: Gulyás Zsombor (Csepeli BC)
74 kg: Nagy Mihály (ESMTK-Váci Forma SE)
86 kg: Gyurits Gergely (Csepeli BC)
97 kg: Wittmann Kristóf (Haladás VSE)
125 kg: Nagy Mihály (Sziget SC)
Edzők: Gulyás István, Tihanics Tibor

Kötöttfogás
59 kg: Knipli Csongor (Dél-Zselic SE – KNSE)
66 kg: Losonczi Ottó (ESMTK)
71 kg: Lévai Zoltán (Dorogi NC)
75 kg: Nagy Péter (ESMTK – Váci Forma SE)
80 kg: Kéri Zoltán (ESMTK – Mogyoródi KSK)
85 kg: Szabó Patrik (Sziget SC)
98 kg: Almási Ferenc (BVSC-Ganz-Jászkisér)
130 kg: Nincs induló
Edzők: Takács Ferenc, Repka Attila

Női birkózás
48 kg: Kőrösi Kitti (Zalaegerszegi BSE)
53 kg: Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus)
55 kg: Jäger Szimonetta (Dorogi NC)
58 kg: Galambos Ramóna (Hőszig Szigetvári BSE)
60 kg: Reinis Borostyán (Dél-Zselic SE)
63 kg: Szabó Eliána (Vasas SC – Kertvárosi SE)
69 kg: Sándor Klaudia (FTC-Gyál)
75 kg: Németh Zsanett (UTE)
Edzők: Wöller Ákos, Nagy Lajos

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik